Rendszeresen felbukkanó téma a sajtóban és blogokon a magyarországi bérhelyzet. Miért annyi, amennyi, sok vagy kevés. Hogyan lehet egyszerre munkanélküliség és krónikus, növekvő mértékű munkaerőhiány.
Ami talán újdonság, hogy a hagyományos hiányszakmák (programozó, gépészmérnök) mellett egyre többet hallani arról, hogy egyszerű, könnyen betanítható munkákra sincs elegendő ember (lásd balatoni vendéglátás körüli nyafogás az idei szezonban). Az utóbbival kapcsolatban a kézenfekvő megoldás, amit sokan javasolnak, főleg baloldali blogokon, a béremelés lenne. Ez valószínűleg tényleg megoldaná a helyzetet, hiszen havi nettó fél misiért elég sokan elszegődnének a Balaton mellé hekket sütni vagy felszolgálni. A munkaerőhiány okaként többnyire a külföldi munkavállalás népszerűségét hozzák fel. Ugyanannyi pénzért nem lenne rossz opció itthon robotolni a dohos londoni társbérlet helyett (a British Museum elkötelezett rajongóit és a zsigeri Orbángyűlölőket kivéve).
Hogy miért nem teszik ezt a munkaadók? A válasz politikai tábortól és vérmérséklettől függően: a) gonoszságból, b) mert az állam megfojtja őket az adókkal, c) nem jutott még eszükbe ez a kiváló megoldás. A b) pont igazságát nem vitatva a valóságot jóval prózaibbnak gondolom: egy átlagos magyar vállalkozás olyan alacsony nyereségességgel működik (ha egyáltalán), hogy tényleg nem fér bele a magasabb bér a munkavállalóknak. A halsütő szeretne kinyitni, de ha kétszer akkora pénzt fizet az alkalmazottaknak, akkor hekk helyett max snecit tudna aranyárban kínálni. Nagyon szeretne embert kapni – annyiért, amit fizetni tud. Tartja magát az elveihez, hogy „ő cigányt már pedig nem”, de lassan majd ebben is kompromisszumra kényszerül.
A megoldást az élet fogja hozni. Előbb vagy utóbb lehúzzák a rolót azok a vállalkozások, ahol európai viszonylatban nevetséges bérekkel igyekeznek túlélni. A maradók szépen emelgetik az áraikat, amin az ügyfelek természetesen rettenetesen fel lesznek háborodva. A budapesti ingatlanpiacot tágabban értelmezve nem csak a lakásárak és bérleti díjak emelkedése a „jelenség”, hanem a kapcsolódó szolgáltatások (felújításban dolgozó szakemberek, takarítók stb) elérhetetlensége és/vagy csapnivaló minősége is. A válság törést okozott a hosszabb távú felzárkózási trendekben, de éppen az elmúlt hónapok mutatják, hogy az elmaradt áremelések lavinaszerűen tudnak a piacra zúdulni.