A Financial Timesban olvastam egy írást a jelenlegi orosz helyzetről, ahol a megszólaltatott polgárok és szakértők a társadalmi mobilitás hiányát a mai Oroszország komoly problémájaként tárgyalták. A Szovjetunió bukásával természetesen bőven kijutott nekik a társadalmi mobilitásból, ami sok embernek lefelé, a harmincéves milliárdosok klubja számára rakétasebességgel felfelé vezető út volt. A helyzet konszolidálódásával a felemelkedési esélyek erősen beszűkültek - lefelé persze még mindig lehet menni, akár a milliárdosok is erre a sorsra juthatnak, ha ujjat húznak Putyin rendszerével. A fiatal és ambíciózus emberek számára gondot jelent az orosz gazdaság egyoldalúsága, a szolgáltatási ágazat relatív alulfejlettsége, a minőségi munkahelyek hiánya. Saját vállalkozás indításának sem kedvez az orosz környezet, amennyiben valaki rossz címre jár haza családi látogatásra. A modern vicc szerint Oroszországnak több fiatal vállalkozóra van szüksége, ezért a tartományi kormányzókat felkérik a bőséges gyereknemzésre.

Ami a cikkben leginkább megragadta a figyelmem, az nem is a mai helyzet taglalása, hanem a Szovjetunió korszakaival felállított párhuzam volt. A sztálini idők kedveztek a társadalmi mobilitásnak, hiszen a vezető szakemberek, pártfunkcionáriusok, magas rangú katonatisztek börtönbe vetése és kivégzése tisztította a terepet a felemelkedni vágyó ifjú titánok előtt. Akkoriban átlagosan nyolc év kellett ahhoz, hogy egy kezdő párttisztviselő a nómenklatúra soraiba emelkedjék. A brezsnyevi konszolidációval befagyott az élet, innentől nem lehetett abban reménykedni, hogy hétfőn egy üres íróasztal várja a Gulágra hurcolt vezető tehetséges, fiatal munkatársát. Kicsit túlfeszítve a dolgot, még a Szovjetunió bukását is kapcsolatba hozták ezzel a jelenséggel.

Miért érdekes ez? Nálunk is érezhető, hogy a kilencvenes évek elejének gyors átalakulása, a privatizáció, a nemzetközi vállalatok megérkezése és szervezetépítése után a karrier lehetőségek generációs szinten beszűkültek. Aki 25-30 évesen közép-felső vezetői pozícióba került, az jó eséllyel még 30-40 évig ott is marad, ha minimális rátermettséggel rendelkezik. Sokszor akkor is, ha nem. A korábbinál jóval nagyobb számú egyetemi diplomás számára maradnak a beosztotti státuszok. Vagy kezdhetnének önálló vállalkozásba, de ehhez többnyire sem a hajlandóság, sem az induláshoz szükséges támogatás nincs meg.

Mi a megoldás? Nincs megoldás, hacsak a magyar vállalkozási környezet átalakítása, az önálló útkeresés, a kockázatvállalás támogatása nem lehet az. De itt mélyen gyökerező beállítottságok, viselkedésminták élnek tovább, ezen egyik pillanatról a másikra, hatalmi szóval nem lehet változtatni. Aki széket és szervezeti hatalmat, alapvetően biztonságot akar, az nem a "next big thing" megálmodásán és megvalósításán töri nap mint nap a fejét. Esetleg Recsken egy lájtosított munkatábor a termékeny időszakon túljutott, de a székhez ragadt főnökök számára?