Na jó, valójában a dédapja volt bagdadi zsidó, ami a XIX. században nem hangzott annyira hihetetlenül, mint manapság. Siegfried annak a Sassoon klánnak a leszármazottja volt, akik szefárdi kereskedő családként az akkori Forbes magazin listák top helyein tanyáztak volna. Kereskedtek ezzel, kereskedtek azzal, finanszírozták a bagdadi pasákat, ami nem túl meglepő módon egy idő után feszültté tette viszonyukat a helyi hatalommal. Nos igen, a hitelező fejét levágni ott és akkoriban vonzó opció lehetett. Lehetne ma is, nyilván sokan díszítenék szívesen hitelből vett kecójuk nappaliját Csányi Sándor levágott fejével. A bagdadi napok végeztével Indiában telepedtek le, ahol a kereskedő birodalmuk szépen virágzott. Kiváló lehetőséget láttak pl. az ópium Kínába exportálásában, amiből közismerten világtörténelmi jelentőségű események lettek. A kínai megaláztatások gondosan ápolt krónikájában az ópium háborúk ma is előkelő helyen szerepelnek, megindokolván azt is, miért kell Kínának repülőgép hordozókra és atomtengeralattjárókra költeni a pamutzoknikkal keresett pénzeket.
De Siegfried a lényeg, aki már Angliában született, és aki a Wagner operák iránti tiszteletből kapta hősies nevét. Nomen est omen, Siegfried Sassoon első világháborús angol katona költőként vált ismertté. A háborúban a költészet mellett másra is maradt ideje: a germán hőshöz méltó módon egyedül elfoglalt egy egész lövészárkot, szétkergetve 60 német katonát, akik nyilván a gatyájukba szartak a harci dühtől megszállt, kézigránátokat hajigáló, görbe orrú Siegfriedtől. Sajnos a hősöknek ritkán van érzékük a stratégiához, így Siegfried, mint aki jól végezte dolgát, szépen leült az üres lövészárokban verseskötetet olvasni, miközben az angol csapatok harci díszben malmoztak a támadásra várva a túloldalon. A háború vége felé pacifistává vált, de aztán meggondolta magát, és mégis visszament harcolni, ahol a német hőshöz való névbeli hasonlósága szomorú realitást nyert, miután egy angol katonatársa véletlenül fejbelőtte, mert németnek nézte a félhomályban. Hiába, a vállig érő szőke sörény, az állatbőrök, a szarvakkal díszített sisak, az irdatlan méretű csatabárd veszélyes kellékek egy zsidó költő számára.
Siegfried szerencsére felépült a németnek szánt golyóból, így az irodalmi világ nem csak háborús verseiből ismerheti. De azért ő mégis csak Siegfried Sassoon, bagdadi zsidók leszármazottja, a háborús költő. Verseiben elmosódik a határ halottak és még élők között. Megszólalnak a szögesdrótba gabalyodott, gránát tépte, golyó lyukasztotta testek. Emberi sorsok, emlékek kergetőznek az ágyúdörgés robajában, miközben az őrmesterek ordibálása vissza-visszarántja az elmélázott költőt a hadi realitásba. Hiszen ő még él. Bajtársa, Robert Graves író és költő szerint Sassoon elképesztő harctéri vakmerőséggel kompenzálta a háború totális értelmetlenségét, ami ma már nehezen felfogható módon tizedelte meg nemzedékét. Egy fiatal angol tiszt átlagosan öt hónapig bírta a fronton, így a túlélők óhatatlanul a "miért éppen én" kérdésén gyötrődtek, amivel a halottaknak már nem kellett szembenéznie. Ha valakinek békeidőben kedve támad a háborúhoz, olvasgassa a katona költőket. Én egy emberről hallottam, aki az események átélőjeként szerette az első világháborút (ahol nagyapám is lehúzott négy évet), és az Adolf Hitler volt.
