Két évvel ezelőtt én is indíttatást éreztem, hogy az éppen akkor kibontakozó válság kapcsán képernyőre vessem gondolataimat.
http://libertarius.blog.hu/2008/11/08/a_valsagrol_iii
Az akkori írásom főbb pontjai ezek voltak:
1) Ami most válságként értelmeződik Magyarországon, az több válság, illetve több problémahalmaz szinkronizált jelentkezése. (...) A fejlett világból, elsősorban az Egyesült Államokból, kisebb részben egyes európai országokból indult krízis rendszerszintű, bizalmi válság részét remélhetőleg és nagy valószínűséggel kezelni fogják tudni az érintett országok kormányai, központi bankjai, a nemzetközi pénzügyi szervezetek és a piaci szereplők. Ez időbe fog telni, és nem lesz fájdalommentes folyamat, de az általunk ismert világ nem fog lényegileg megváltozni emiatt. A végén majd lehet kasszát csinálni, amikor is kiderül, hogy egy csomó ember jóval szegényebb annál, mint gondolta, mert kevesebbet ér a háza, lakása, nyugdíjpénztári megtakarítása, befektetése.
Azt hiszem, ezt reálisan mértem fel 2008 őszén - a világ nem dőlt össze, lényegileg meg sem változott. Sőt, inkább még pesszimistának bizonyultam, mert a pénzügyi befektetések értéke meglepően hamar, újabb buborék gyanúját keltve tért vissza a válság előtti szintek közelébe. A reálgazdasági helyzet is viszonylag gyorsan konszolidálódott. Ahol nincs pozitív változás, azok az ingatlan árak, ami azért elgondolkodtató és óvatosságra intő körülmény. A tulajdonosok maguk előtt görgetett tartozáshegyei, a negatív hitelfedezeti értékek még visszahozhatnak valamennyit 2008 őszének viharaiból.
2) A világban kialakult egyensúlyi problémák, a megtakarítási paradoxon (fejlődő országok finanszírozzák a náluk jóval gazdagabbakat) és társai, ha megszűnni nem is, de valószínűleg csökkenni fognak.
Úgy gondolom, ebből a szempontból is helyesen láttam a folyamatok irányát, hiszen az ún. fejlődő országok általában jobban viselték a válságot, mint a fejlettek, mind a pénzügyi stabilitást, mind a reálgazdasági körülményeket tekintve. Az államcsőd lehetősége globális értelemben kifejezetten gazdag országok kapcsán merül fel újra és újra - Görögország, Izland, Írország, Spanyolország, Portugália stb.
Ugyanakkor ez a kiegyenlítődési folyamat nem megy zökkenők és aktív ellenállás nélkül, lásd pl. Kína ragaszkodása az exportőreit segítő gyengébb árfolyamhoz.
3) Ahol nem látok túl nagy reményt, rövid- és középtávon legalábbis, az a válság magyar ága, ami nagyrészt saját magunknak, illetve az elmúlt 20 év történetének és torzfejlődésének köszönhető. Ez a gyenge és bedolgozó jellegű magyar gazdaság, a kreatív, felkészült és becsületes vállalkozói kultúra hiánya, a brutálisan megcsappant nemzeti vagyon, a szánalmas közigazgatás, a gyenge minőségű és drága közszolgáltatások, az alacsony foglalkoztatottság, a rossz oktatási rendszer, a cinikus, hazug és korrupt vezetés oka és egyben eredménye. Ebből rövid távon kitörni nem lehet, szerintem legalább egy másik 20 év kellene ahhoz, hogy ennek az őrült időszaknak a következményeit magunk mögött hagyjuk. Már ha jó irányba tartanánk.
Hát, ami az elmúlt két év döntő részét illeti, kevesen vitatkoznának velem, viszont a nagy kérdés az, most végre helyes irányba megyünk?
Nem tudom. Sajnos az akkor felsorolt problémákban előrelépést rövid távon nem várok, a másik 20 évet komolyan gondoltam. Ha jó irányba tartunk.
3) A remény ott van az emberekben, akik többsége vétlen és kimaradt a buliból (nem elkúrtuk, ti kúrtátok el!), és azért a külső körülményekben is, mert az EU tagságnak legalább annyi előnye van, hogy megszégyenítésünk fórumai léteznek, és a határok eltűnésével nem lehetséges a bezárkózás, a sértett visszahúzódás.
Ebben annyit biztosan tévedtem, hogy új kormányunk a korábbiaknál lényegesen ügyesebben és erőszakosabban kerüli a megszégyenítésünk fórumain való fellépéseket. Az egy nagy kérdés, hogy a másik oldal milyen muníciókkal rendelkezik, meg hogy egyáltalán érdemes és kifizetődő-e másik oldalként gondolkodni a nemzetközi intézményekről, az Európai Közösségekről?
Viszont a remény továbbra is ott van az emberekben.
4) Menteni kell, ami menthető. Hagyni kellene, hogy a külső egyensúlyt, a jövedelmi és ár aránytalanságokat egy gyengébb forint árfolyam javítsa, és nem kellene pánikreakciókat produkálni 20 % árfolyamgyengülés hatására. A munkát terhelő adók és járulékok drasztikus csökkentésével javítani kell a munkavállalás, mint megélhetési forma esélyeit és vonzerejét. Éljen az egykulcsos jövedelemadó! A lehető legteljesebb körben vissza kell venni az adókedvezményeket és támogatásokat, még a beruházási kedvezményeket és fejlesztési támogatásokat is. Az állam által csinált gazdaságból nem fogunk prosperálni. Le kell építeni az ártámogatásokat, mert ezek torzítják a piaci viszonyokat, és önerősítő folyamatokat gerjesztenek (lásd MÁV esete, amit jórészt az ingyenesen és kedvezménnyel utazók kedvéért tartanak fenn a többiek pénzéből). A vagyoni típusú adók, főleg az értékalapú ingatlanadó bevezetésével meg kell próbálni visszahozni valamennyit az elmúlt évek adócsalásának veszteségéből. Meg kell szüntetni a fölöslegesen ellátott állami feladatok (erről majd egy másik írásban, de itt egy érdekes link: www.portfolio.hu/cikkek.tdp) finanszírozását. Mivel a jövedelmi viszonyok javulására rövid távon nem lehet számítani, az életminőség más elemeit kell próbálni javítani (pl. közrend és közbiztonság, környezetvédelem).
Nos, ebben a bekezdésben sok vágyamat és reményemet sürítettem össze. A gyengébb forint árfolyamot megkaptuk, és ezt továbbra is pozitívumnak gondolom, bár nyilván én is jobban szeretek kevesebb forintot adni egy olaszországi pizzáért. A munkát terhelő adók és járulékok valamennyit csökkentek, de áttörésről itt biztosan nem beszélhetünk. Egykulcsos szja állítólag lesz, aminek én roppantul örülök és nagyon fontos üzenetnek tartom. Adókedvezményeket és támogatásokat továbbra is nagyon sok érdekcsoport szeretne magának. Csak remélni tudom, hogy sikertelenül.
Sajnos az ártámogatások leépítése és a vagyoni típusú adók teljesen lekerültek a napirendről, helyette a "legyen minden olcsó, de adót se fizessünk" örökéletű magyar mítosza jött méginkább divatba. Az állami feladatok átgondolására és csökkentésére látok némi esélyt. A más típusú életminőség javításban (közrend, környezetvédelem) nyilvánvaló a kormányzati igyekezet. Az eredményeket majd meglátjuk.
