Gondolom minden postaládába bedobták az APEH Adókalauz kiadványát, ami megnyerő őszinteséggel a "Ha már örömtelivé nem tehetjük az adózást, legalább hadd segítsünk!" alcímmel jelent meg. Előre bocsátom, hogy az APEH-et a magyar állami intézmények között hajlamos vagyok tisztelni (legalábbis nem vonom kétségbe a létjogosultságát, és szurkolok nekik, hogy minél sikeresebbek legyenek a jogszabályi előírások betartatásában) és soha nem volt konfliktusom velük (a kettő gondolom összefügg...). Nem az APEH, vagy nem elsősorban az APEH tehet a magyar adórendszer megannyi hibájáról.
Na most ebben a kiadványban van egy mese, ami állítólag a gyerekeknek szól, Adómanó színrelép címmel. A címből gondolom a tervezett folytatásra is következtetni lehet. Adómanó Manóföld kicsit nyomi lakóinak megsegítésére érkezik Koboldföldről, ahová egy új pénzesbödönt vitt, de szó esik Sárkányföldről is, ahol korábban tűzoltóállomást segített építeni. A történetnek ezek a szálai, mármint hogy közelebbről mit csinált Adómanó Kobold- és Sárkányföldön, fizettek-e a bödönért és pontosan hogy segített tűzoltóálllomást építeni (hordta a vizet a betonozáshoz?) homályban marad, hacsak egy későbbi epizód nem tér majd ki rájuk.
Manóföld lakói, mint említettem, alapvetően szerencsétlenkednek és hülye szóvicceket gyártanak, viszont mesevilágban a komparatív előnyök elméletét annyira komolyan veszik, hogy ennek ellenére kereskedni próbálnak a csak máshol fellelhető javak csere útján történő megszerzése érdekében. A manók szörpöt szüretelnek, ami ott harmat formájában válik ki a növények felszínén, ezt mézeskalácsra cserélik a folyó túloldalán lakó Kalácsföldiekkel. Jelen helyzetben gólyák hátán és a vakondmetróval lehet átjutni a Gorgyon folyón, de Adómanó felveti, hogy a hídverő manók csinálnának egy pompás fahidat nekik, amiből mind a két oldal profitálna. Ehhez semmi másra nincs szükség, mint hogy 100 aranyat fizessenek hídverőéknek. Igen ám, de nincs. Sebaj, szedjenek adót, minden szörp- és kalácsföldi lakos fizessen egy aranyat, oszt mindjárt lesz. Ami egy manónak lehetetlen, az egy közösségnek elérhető, csak adót kell szedni ennek érdekében. A manók ettől olyan boldogok lesznek, hogy mindjárt dalra fakadnak. Azt éneklik, hogy "Ha híd épül, az a jó,/Nincsen más, mint az adó,/Egy aranyból ragyogó,/Ettől boldog a manó."
Úgy vélem, a Gorgyon folyóval, a soha meg nem érkező vakondmetróval, és a híd téma beemelésével a szerző(k) a történetet sok szálon napjaink magyar valóságához kívánták kötni. Ennek csak örülni tudok, és várom, hogy a folytatásokban a meseföldi gazdasági ökoszisztéma , ahol jelenleg szörp- és kalácsszüretelőkről, a gólyákról és vakondokról, illetve a hírverőkről tudunk, újabb és újabb szereplőkkel bővüljön, a társadalmi és gazdasági viszonyok növekvő komplexitásának megfelelően.
Adómanó jó tanácsait jelenleg ingyen, illetve koszt-kvártély fejében osztogatja, de az adószedés bevezetésével adószedői feladatokkal is célszerű lesz megbízni. Mivel azért 100 manó között renitensek is akadhatnak, akik nem fizetnek adót, valamiféle igazságszolgáltatás kialakítása is indokolt lenne. A szörp- és kalácsföldiek közös projektjei nemzetközi döntéshozó és irányítási struktúrák létrehozását igénylik. És várom a pillanatot, amikor a polgármester, aki most a többi manóval együtt a földeken dolgozik, felveti, hogy "izé, kicsit drágább lett ez a híd, 200 aranyba kerülne, de a hídverőkkel közös cégem, amit Koboldföldjén jegyeztettünk be, már 185-ért is megcsinálja, amennyiben 20 évig csak nekünk lesz jogunk szörpöt és kalácsot szállítani rajta."
