Véget ért az önkormányzati választás, meglepetés nélkül. A következő években még inkább unalomba és apátiába fog süllyedni a magyar közélet. A választások idején rövid időre sarjadásnak induló pártkezdemények szépen visszahervadnak majd a totális jelentéktelenségbe.

Számomra az eredményekben a leginkább érdekes (de nem meglepő) a Jobbik építkezése volt. Most már nem csak a keleti, hanem néhány kivétellel a nyugati országrész megyéiben is az első számú ellenzéki erő. A Jobbik a vidéki Magyarország ellenzéke, amelyik csak a „bűnös város” falain belül szorul a háttérbe. A rendszerváltás óta eltelt 25 évben az egyetlen olyan párt, amelyet szinte nulláról felépítettek. Jó, ott van az LMP is, de az LMP túlélése inkább biológiai csodának tekinthető, mint a levágott fejű tyúk, ami a kivégzők nagy ámulatára még kétszer körbeszalad az ismerős szemétdomb körül, mielőtt átadná testét a levesesfazéknak.

A liberális oldalon rég nem látott tolongás támadt a különböző látszatszervezetek aktivitása révén. A recept nagyjából mindenütt ugyanaz: van a VEZETŐ, többnyire középkorú férfi, aki képességei és/vagy politikai múltja révén alkalmasnak tűnik – leginkább saját szemében – a vezetésre. Kell egy CSAPAT, ami áll a NŐBŐL (esetleg azonos a vezetővel), a FIATALBÓL és a VETERÁN HARCOSBÓL. Utóbbi néhány évtizeddel ezelőtt közszájon forgó név volt, akire a hosszú élettel és jó memóriával megáldott emberek még mindig emlékeznek, bár meglepően sokan úgy, mint az 1986-os Interpop fesztivál negyedik helyezettjére.

Na most ebbe a nihilbe épeszű ember nyilván nem akar politikai szereplőként beszállni. Amin én gondolkodom már egy ideje, az a hagyományos dilemma megfordítása lenne.

A szervezetépítés a fenti séma szerint úgy néz ki, hogy van egy-két politikai ambícióval megáldott ember, akik elkezdenek valamit szervezkedni, nyilván arra számítva, hogy mozgalommá válnak, ami behozza a tenni akaró embereket. De mivel a közeli barátokon és a családtagokon kívül mást nehéz beugrasztani egy ilyen MLM szerű történetbe, előbb vagy utóbb belátják, hogy eljutottak a számukra adott tér határáig, létszámban valahol egy swinger klub fiatal női szekciója és egy nagyon ritka kutyafajta tenyésztői tábora között. De ha már elkezdték, nem akarnak „megmérettetés” nélkül az enyészeté lenni, tehát megpróbálnak elindulni a választásokon, amihez kell program. A programot ízlés szerint össze lehet válogatni a Google kereső „politikai eszme” találati listájából. Megpróbálják összegyűjteni az induláshoz szükséges ajánlásokat, satöbbi, satöbbi, satöbbi.

Az általános probléma, hogy van ambíció, nincs program, pénz, szervezeti háttér. Mi lenne, ha fordítanánk egyet a dolgon, és létrehoznánk azt a politikai gépezetet, ami specifikus kérdésekben a legnagyobb sikert ígérő formációt vagy formációkat támogatja? Ha ebben az egy vagy néhány ügyben valaki a siker reális esélyét hozza, akkor különösebb finnyásság nélkül hajlandó mögé állni, de ha valaki ezekkel valaha is szembe megy, akkor onnantól már csak szép lehet, de okos és támogatásra érdemes nem.

Az ötlet nem eredeti, mert az amerikai politikában igencsak fontos szerepet játszanak ilyen nyomásgyakorló csoportok. A Tea Party mozgalom vagy a gombamód szaporodó PAC (Political Action Committee) szervezetek is ennek a trendnek a részei. Ami hungarikum, az a politikai szerepvállalástól való zsigeri iszonyodás és a politika alacsony presztízse, ami a pártok számára eleve behatárolja a teret. Akik szavaznak, azok többnyire személyes okokból, egyfajta törzsi kultúra részeként teszik ide vagy oda a voksukat, miközben sokszor maguk is tisztában vannak az általuk támogatott szervezetek züllött ostobaságával.

Mi lenne az a témakör, ami mögé én személy szerint pénzemmel és munkámmal beállnék?

1)      Adócsökkentés: itt legalább olyan fontos a status quo védelme, mint a további adócsökkentésre vonatkozó ígéretek. Semmilyen adóterhet sem szabad növelni, azzal a kapcsolódó ígérettel sem, hogy az egyik helyen megemelt adókból befolyó pénzek majd a másik helyen teret engednek a csökkentésre. Ezekből csak az emelés része valósul meg, a csökkentés nem, vagy messze nem abban a mértékben.

De amúgy is, ha valami erkölcstelen, márpedig a hatósági kényszerrel megvalósuló adószedés az, akkor az egyik ember szabadságát ne lehessen a másik ember rabságával megváltani.

A „semmilyen adó sem emelkedhet” ígéret mellett az a kérdés, amelyre várnánk az ajánlatokat, hogy a maradék adókat milyen megoszlásban és ütemezésben lehet csökkenteni.

2)      Kisebb állam: semmilyen szinten sincs új állami pozíció. Nem lehet létrehozni új állami intézményt, nem lehet növelni a meglévő intézmények költségvetését és dolgozói létszámát. Minden változás csak a megszüntetés és leépítés felé mutathat. A tényleges állami feladatokat oldják meg a meglévő intézmények és pozíciók keretein belül (személycserék természetesen lehetségesek).

 3)      Állami költekezés: semmilyen, állami kifizetéssel járó díjat, alapítványt, támogatási formát sem lehet létrehozni, a meglévőket pedig szépen fel kell számolni. Ha az erkölcsi elismerés nem elég, akkor gyűjtsenek magánszemélyektől támogatást.

És igen, ez vonatkozik a Fidesz által lecsökkentett adókra és a Fidesz által felszámolt állami pozíciókra is. Azokat sem lehet visszahozni.