Egy másik blogra írtam kommentként, de ide is felteszem:
King Size Lobster & Scumm: érdekes, én viszont éppen az egészségügyi ellátással kapcsolatban vagyok hajlamos radikálisan liberális álláspontra jutni, szemben pl. a nyugdíjrendszerrel.
Az, hogy az ember (már aki megéri) megöregszik, biológiai tény. Az is igaz, hogy az idős ember előbb vagy utóbb, pusztán az öregség hatására, elveszíti munkavégző képessége nagy részét, így valamilyen formában az idős emberek támogatására szükség van. Az más kérdés, hogy idős ember alatt nem 55-60 éves embereket kellene érteni, tehát az a gyakorlat, ami Magyarországon többféle tényező hatására kialakult, semmiképpen sem elfogadható, és minden eszközzel nyomni kell a tényleges nyugdíjba vonulási kort felfelé (ami részben a nyugdíjrendszer egyensúlyát is segíti).
Egy normális társadalom nem engedheti meg magának, hogy kiszolgáltatott, idős emberek nyomorban éljenek, tehát valamilyen ellátó rendszerre szükség van. Így a Friedman által antiliberális álláspontként azonosított kötelező nyugdíjrendszert én nem szeretném elvetni, nem tudom azt mondani, valaki választhassa azt az opciót is, hogy semmilyen módon sem takarékoskodik idős korára, max éhen hal vagy felköti magát, amikor már nem tud dolgozni.
Az egészségügyben három dolog van szerintem, ami a nyugdíjrendszertől megkülönbözteti, és ami számomra inkább liberális megoldások után kiált:
1) Az öregedéssel szemben itt az egyéni felelősség sokkal egyértelműbb. Természetesen az öregedéssel együtt járó problémák többsége is valamilyen formában egészségügyi problémának tekinthető, hiszen előbb vagy utóbb a leginkább egészséges módon élő ember is megöregszik, és egy ponton túl a szervezet általános leépülése nyilvánvalóvá válik. Ugyanakkor abban, hogy valaki mondjuk 40. és 50. életéve között milyen egészségi állapotban van, az egyén felelősségét érzem meghatározónak.
2) Az idős kor viszonylag jól definiálható állapot, míg abban, hogy egy illető milyen egészségi állapotban van és milyen orvosi beavatkozásra szorul - ha egyáltalán - sokkal szélesebb köre van az egyéni és társadalmi mérlegelésnek. Mindenki ismer hipochondereket, akik lábujj bizsergéssel is orvoshoz rohannak, meg olyat is, aki akkor sem megy el, ha egy kerítésléc felnyársalta. Egyik szélsőség sem jó, de az első lényegesen többe kerül a látszólag ingyenes rendszernek, ahol az egyéni beavatkozások költségeit az összes biztosítottra terítik.
Nagyon sok a fölösleges kezelés, a iatrogén ártalom is, részben a rendszer logikája (minél több beavatkozás elszámolása), részben az emberi viselkedés miatt. Ideális egészségügy, maximális ellátás nem lesz, mindig kell egy ésszerű határt húzni a szükségesnek tűnő és a kifizethető között. Ezt az egyén, saját magára nézve, szerintem jobban tudja mérlegelni, vagy legalábbis én szeretném magamnak a mérlegelés jogát fenntartani, így valamilyen egyén központú biztosítást jobbnak tartanék, mint a jelenlegi rendszert.
Ami számomra ésszerűnek tűnne, az a kisebb beavatkozások, vizsgálatok, orvosi konzultációk zsebből fizetése (természetesen számla ellenében), míg a nagyobb problémákra biztosítás kötése lenne (kvázi önrészes CASCO jelleggel), ami lehetne magán biztosítás is. Amíg ott nincs tényleges választási lehetőség, hogy valaki akar-e enni és fűtött lakásban lakni öreg korában, abban, hogy milyen egészségügyi ellátást vesz igénybe, vagy igénybe vesz-e egyáltalán, az esetek többségében van.
3) Míg a nyugdíjak kifizetése és a jogosultságok számon tartása könnyen menedzselhető technikai kérdés, amit a közigazgatás jelenleg is tud kezelni, az egészségügyi ellátás megszervezése az egyik legkomplexebb társadalmi feladat, ahol az adam smithi láthatatlan kéz - a piaci mechanizmus - szerintem hatékonyabban működne, mint az állami akarat.
Két dolog még ezzel kapcsolatban:
i) Nem gondolnám a szolidaritási elemet teljesen kivenni az egészségbiztosításból, csak a jelenleginél sokkal erőteljesebben érvényesíteni az egyéni felelősségvállalás és egyéni döntési lehetőségek elvét.
ii) Míg arra elég kevés példát látok (bár láttam már ilyet!), hogy valaki a neki járó pénzbeli ellátásokról önként lemond, az állami egészségügy által nyújtott természetbeni ellátásokról jelenleg is sokan lemondanak. Vagy úgy, hogy magán orvoshoz fordulnak a problémáikkal, vagy pedig úgy, hogy el se mennek a rendelőbe, mert a jelenlegi ellátási színvonal mellett nem látják ennek értelmét, esetleg a hideg veri ki őket a dolog gondolatától is.
