A volt szocialista országok kissé idősebb lakói abban a - szerintem - szerencsés helyzetben vannak, hogy két, játékszabályait illetően gyökeresen eltérő gazdasági és politikai rendszert is közvetlenül megismerhettek. Az egyiket nevezzük szocializmusnak, a másikat kapitalizmusnak, bár a címkék mögött a tartalom, az életélmény országról-országra, személyről-személyre erősen eltérő lehet. Sokszor gondolkodom azon, melyik rendszert választanám, ha a választás lehetősége előttem állna. Nagy valószínűséggel a kapitalizmus mellett döntenék, és szeretném megindokolni, miért.
II. rész - Társadalmi hatékonyság
Kevesen vitatják, hogy a profitorientált szereplők által működtetett vállalatok nagy általánosságban hatékonyabbak, mint egy állami vállalat vagy egy hivatal. Nyilván, ha a tulajdonos saját pénze, jövőbeli megélhetése, családi vagyona a tét, akkor jobban odafigyel a részletekre, körmére néz a menedzsereknek és dolgozóknak, szíve-lelke a vállalkozásé. Többnyire ez pozitív eredményekre szokott vezetni. Gazda szeme hízlalja a jószágot, tartja a közmondás is.
Ugyanakkor ez a hatékonyság egy trükkös dolog. Bizonyos értelemben a magyar oktatási és egészségügyi szféra rendkívül hatékonyan működik, hiszen elég kis pénzből produkál valamiféle eredményt, a százalékos arányok (pl. egységnyi egészség-nyereség per ráfordítás) nem feltétlenül rosszak. Ha a lepukkant kórházban alulfizetett orvosok kiveszik a gyulladt vakbelét a páciensnek, akkor bizony itt kevés pénzből mentettek életet, ami látszólag nagyon hatékony dolog. Az pedig, hogy a lábadozó beteg undorító körülmények, barátságtalan személyzet mellett tölti napjait a kórházban, a gyógyulás szempontjából az esetek többségében lényegtelen, talán még ösztönző is lehet, hogy minél hamarabb otthagyja ezt az infernót (bevallom, én kiütést kapok a kórházaktól...).
Természetesen ott a hálapénz, ami torzítja a képet, de ezzel kapcsolatban két ellenvetés is tehető: egyrészt, bár ezzel sokan vitatkoznak, többnyire nem kötelező adni (amikor mégis, mert az operáló orvos előzetes feltétellé teszi a fizetést, az számomra az egyértelmű bűncselekmény kategória). Aki nem ad, azt sem fogják szándékosan rosszul operálni és vice versa (a legtöbb ide kapcsolódó panasz olyan esetekről szól, amikor valaki sok pénzt adott és mégis rosszul sikerült a műtét - mintha ezen múlna a dolog). Másrészt pusztán az állami egészségügyi alrendszer szempontjából a hálapénz hatékonyságnövelő tényező, hiszen a rendszeren kívüli forrásokat von be a finanszírozásba, csekély költséggel (a hálapénz miatti fölösleges beavatkozásokból adódó pazarlás rendszerszinten nem lehet túl nagy, mert a legtöbb ember nem szórakozásból vizsgáltatja és operáltatja magát). Ezért nem értettem, amikor még a Gyurcsány kormány idején a magánszereplők bevonása volt a sláger, hogy egy magánszolgáltató miért üldözné a hálapénzt az intézményében? Az étteremtulajdonos sem szokott ellensége lenni annak, hogy a saját pincéreinek nem kell fizetést adnia, mert a vendégek a kikövetelt borravalóból eltartják őket....
Szóval ezekkel az állami rendszerekkel nem az a fő baj, hogy korlátozott értelemben ne lennének hatékonyak, hanem az, hogy a társadalmilag kívánatosnak tartott célokat nem tudjuk elérni a segítségükkel. Nem lesz jó az egészségügyi ellátás, sok rossz élmény éri a gyerekeket az iskolában, stb. Az állami vállalat is hatékonynak tűnhetett, amikor a mérnöknek annyit fizettek, mint a kétkezi munkásnak, de érdekes módon a technológiai fejlődés ettől nem kapott szárnyakat. Tehát itt inkább egy célorientált eredményességről (effectiveness), illetve annak hiányáról lehet beszélni, nem a rátákban kifejezett hatékonyságról (efficiency). Hosszabb távon persze ezt nem lehet élesen elválasztani, hiszen hatékony alrendszerek nélkül a nagyobb célok csak aránytalanul nagy ráfordítással érhetők el, ami más társadalmi célok tekintetében vissza fog ütni. De én a kapitalizmus és a szabad verseny előnyét nem abban látom, hogy ezáltal olcsó lesz az élet, mint ahogy általában nem hiszek az olcsóságban. A szocializmusban elég olcsó volt az élet, csak nem élveztük annyira.
Amit a rendszerváltás hozott, hozhatott volna, az egy minőségi előrelépés az élet olyan területein, ahol a szabad verseny valóban érvényesülni tudott. Azzal kevesen vitatkoznának, hogy ma könnyebb és jobb vásárolni, a média kínálatot össze sem lehet hasonlítani a korábbiakkal, az évekig tartó várakozást az áhított személygépkocsira sem kívánjuk vissza. Amit szerény meglátásom szerint a szocializmusba visszavágyó, és a jelen helyzetre panaszkodó emberek nem szoktak figyelembe venni, az a saját igényeik folyamatos fejlődése a lehetőségekkel szembesülve. A nagymamának igaza van, hogy régen jobb és relatíve olcsóbb volt a kenyér. De az unokáját azért csak szeretné felhívni a mobilján, a döglesztő hőségben csak jobb este menni vásárolni és a hétfői adásszünetet is rosszul viselné a tévében.
A differenciált és a mi igényeinkhez alkalmazkodó választás lehetőségét, ami a vevőket szem előtt tartó fejlesztés és beruházás eredménye, akkor tudjuk értékelni, ha hirtelen megfosztva érezzük magunkat tőle. Városi ember számára minden más pozitívum mellett sokkoló élmény, ha egy kis faluban nem tudja az alapvető szükségleteit azonnal beszerezni, mert a boltosnak éppen nincs kedve/nem áll módjában kinyitni. Egy jól működő magánvállalatnál sem a pitiáner olcsóság a fő szempont, hanem az üzleti célok elérése, amihez bizony az eszközöket is hozzá kell rendelni, korszerű gépek, jó munkakörnyezet, megfelelően fizetett alkalmazottak formájában. Az állami vállalat megmutatta, hogyan lehet lyukas vederből és két drótból virágtartót készíteni. De az IPhone aligha került volna ki a béketábor technológiai fellegvára, a nagy Szovjetunió üzemeiből.
Csak remélni tudom, hogy egyszer a magyar oktatás és egészségügy is példája lehet annak, a kívánatosnak tartott társadalmi célokat hogyan lehet piaci eszközökkel elérni. A döntően magánpraxisokra épülő fogászat révén már ízelítőt kaptunk abból, milyen lenne az egészségügy akkor (felszereltség, körülmények, emberi hozzáállás tekintetében), ha a rászorulók korrekt árat fizetnének a szolgáltatásokért. Természetesen ennek ára van, ahogy a hétvégi nyitvatartás és hétfői tévéműsor sem az ufók pénzéből valósult meg.
