Az Európai Bizottság a Magyarországnak járó kohéziós támogatások részleges felfüggesztését javasolja. Az eseményekkel foglalkozó kommentárok többsége ezt a lépést - amelynek tényleges bekövetkezési valószínűsége nem túl magas - egyértelmű negatívumként tárgyalta. Nem csoda, hiszen eleve büntetésnek szánták, a büntetés lehetőségével kívánnak minket jobb útra téríteni.
Ebben a környezetben üdítően hatott Oszkó Péter megjegyzése, miszerint a támogatások tényleges hasznosulási arányát figyelembe véve nem biztos, hogy effektív veszteség érné Magyarországot. Könnyen lehet, hogy olyan pénzt vonnának el tőlünk, amit amúgy se lennénk képesek felhasználni. A hivatalos álláspont persze mindig abból indul ki, a korábbi problémák ellenére Magyarország szárazra fogja szívni a brüsszeli csecset. Nekünk járó pénzből abban egy csepp sem marad. Akár jól esik, akár nem, legyűrkőzzük. Ha hányni fogunk tőle, akkor is.
Szerény véleményem szerint csak jól járnánk azzal, ha beváltanák a fenyegetést. A már megkezdett, társfinanszírozott programok folytatódhatnak. Amire nem lenne mód, pontosabban a vártnál jóval kisebb tér nyílna, az újabb nagyívű, pénztemető projektek indítása lenne. Annak, hogy még mindig nem jár a négyes metró Budapesten, nem az Európai Unió az oka. Annak sem, hogy a magyar gazdaság olyan siralmas helyzetbe került, ahol jelenleg tartunk. A brüsszeli pénzek sajnos nem voltak alkalmasak arra, hogy a magyar gazdaság fejlődését fenntartható módon segítsék. Az EU támogatásával megvalósult fejlesztések döntő többsége nem hozott létre értéket teremtő, hosszú távon adóforintokat termelő tevékenységeket. Még az úthálózat fejlesztése csak-csak olyan dolog, ami a vállalkozások működési környezetét kedvezően befolyásolja. Ugyanakkor attól, hogy a román vendégmunkás hamarabb hazaér Olaszországból, még nem lesz több adóbevétel az országban.
Az EU pénzek beáramlása egy olyan, támogatásfüggő gazdaság kialakulását segíti, ahol nem a piaci igények, hanem a magyar és brüsszeli bürokraták döntése juttatja megbízáshoz, bevételhez, nyereséghez a vállalkozásokat. A keynesi pénztemetés példáit látjuk magunk körül. Ami egyfelől nyilván gazdasági tevékenységet jelent (az eredeti példázat is erre utalt), másfelől kiszorítja, feleslegessé és finanszírozhatatlanná teszi a valódi magánkezdeményezések létrejöttét. Azt kell csinálni, azt kell építeni, amire pénzt adtak, nem azt, aminek értelme van. Piramist is építhetnénk ennyi erővel.
Ha én lennénk egyszemélyben a kormány és parlament (tudom, ezt diktatúrának hívják), akkor a brüsszeli támogatásokkal beruházni kívánó önkormányzatoknak, állami szerveknek kötelezően előírnám, hogy bevételeikből a megépült intézmények működtetésére és karbantartására előre zároljanak megfelelő összegeket. Ha nem elég, vessenek ki adókat, vagy csökkentsék az egyéb kiadásaikat. Új kultúrház, uszoda, játszótér és főtér kell a városba? Semmi gond, ha ezt megépítitek, akkor x millió forinttal több lesz az éves kiadásotok, erre való felkészülésként már idén y millió forintot egy bankszámlán kéretik elhelyezni. Ja, hogy nincs? Akkor nézegessétek még egy ideig a turulmadár helyett a szovjet hősi emlékművet a városház előtt.
