A gombatoxinnal szennyezett magyar búzáról már tavaly ősszel azt vizionáltam, hogy ez bizony valamilyen formában fel lesz etetve velünk. Túl nagynak tűnhetett a kísértés, hogy a más szempontból megfelelőnek látszó gabona tonnáit a megsemmisítés helyett pénzzé tegyék. Az élelmiszer bizalmi áru. Fantáziálhatunk mi a magyar áruk egyedülálló minőségéről, ami a MAGYAR FÖLD különleges energiáiból, a MAGYAR NAP tüzes sugaraiból, a MAGYAR MUNKAVÁLLALÓ férfiasan fokhagyma- és pálinkaszagú lehelletéből áramlik a termékbe, de ha gátlástalan csalók hozhatnak egészségre ártalmas termékeket forgalomba, az az egész MAGYAR brandet tönkrevághatja. Ami nagy kár lenne, mert vannak, lehetnek jó termékeink, jó lehetőségeink.
Normális ember elfogadja a származását, meglátja a pozitívumot benne. Ilyen értelemben én is hazafinak tartom magam, bár sokszor nem könnyű fenntartani a pozitív érzéseket. Főleg itthon nem, hiszen külföldön könnyebb lelkes magyarnak lenni. De éppen azért, mert szeretném, hogy Magyarország sikeres legyen, nekünk kell a legszigorúbb kritikusoknak lenni, nekünk kell a legnagyobb elvárásokat támasztani a magyar árukkal, a magyar termelőkkel, a magyar munkavállalókkal szemben. A sunnyogás és a hiszti ritkán segít, ebben az ügyben pedig kifejezetten ártalmas és kontraproduktív lehet. A bizalmat megszerezni nehéz, eljátszani könnyű. Ha nem akarunk élelmiszer terén is Európa páriái közé tartozni, akkor a magyar hatóságoknak és a becsületes termelőknek könyörtelenül le kell számolni azokkal, akik a szabályok kijátszására és a "majd csak megússzuk valahogy" filozófiára építik az üzleti modelljüket. "Creative destruction", a Schumpeter által használt értelemben.
