A "talpra állás és felemelkedés fejlesztéspolitikai programja" megint csak tanulságos módon ismétli azokat a kliséket és mutatja be azokat az irányokat, amivel szerintem esélytelenek vagyunk arra, hogy a magyar gazdaság eljusson arra a vágyakban élő szintre, ahol a vállalkozóknak megfelelő profitot, a munkavállalóknak tisztes jövedelmet, az államkasszának pedig az elvárt szintű adó-és járulékbevételeket produkálni tudja. Alapvetően materialista ország vagyunk (melyik nem az), a lózungokat elfogadja a nép addig, amíg média csevegésről és politikai deklarációkról van szó, de csak az anyagi értelemben megnyilvánuló sikert fogja igazán érvényesnek tekinteni.
Szóval mit is szeretnénk 10 év múlva megélni? Pista, közepesen sikeres vállalkozó az adóhivatali fenyegetéstől és az üzletviteli kockázatoktól (nem fizető vevők, kiszámíthatatlan kereslet, stb) megszabadulva szeretné legalább azt a jóléti szintet megőrizni, amit most adócsalás és gyomorideg árán biztosítani tud. Esetleg, mivel evés közben jön meg az étvágy, nagyobb autót, házat, vitorlást, nagyobb elismertséget és hatalmat is szeretne. Kevesebb irigységet. Előbb-utóbb el fog jönni az emlékműépítés vágya is, a családi cég székhelyén magasló irodaépületben dolgozó gyerekek és unokák, az Alapítónak tisztelettel köszönő, boldog munkavállalók gyűrűjében.
Zoli, Pista beosztottja döntően több pénzt szeretne, meg kevesebb csesztetést és emberibb bánásmódot a főnökség részéről. Fizetését illetően nettóban gondolkodik, az adóbevételek nem izgatják, de egy idő után a saját nyugdíja majd fogja. Mind a kettejükben közös, hogy a fehéredést (számlaadás, bejelentés, rendes adózás) csak úgy tudják elképzelni, hogy ők ne járjanak rosszul. Az adózott jövedelem ne legyen kevesebb, mint a zsebbe adott szürke pénz. A rendesen bejelentett munkavállaló ne kerüljön többe, mint a minimálbéres.
Jenőke, leendő pénzügyminiszter és a haza majdani felvirágoztatója adóbevételt akar, hogy számtalan ambíciózus projektjét meg lehessen valósítani, továbbá természetesen kiegyensúlyozott TB kasszákat. Mindezt eladósodás nélkül.
Erre az ellentmondásos konstellációban megjelenő problémahalmazra természetesen létezik elméleti megoldás, de ez azt igényli, hogy a világ hirtelen legyen más, mint eddig volt. Akarjuk, higgyünk benne nagyon, hogy más lesz, hátha tényleg az lesz. "Mi van, ha Jézus valóban az volt, akinek mondta magát?" Ezt a kérdést tette fel az utcai hittérítő a napokban a Deák téren. Hogy mi van akkor? Hát nekem szívás, ha nem követem az egyigaz tanokat!
A Második Széchenyi-terv valahol egy ilyen megváltozott világot vizionál, amiben a világ végre elismeri, hogy a MAGYAR az egy különleges minőségi kategória, ami definíció szerint többet ér, mint minden más hasonló dolog. Pista nem tud jobbat gyártani, mint a kínaiak? Sebaj, az övét azért drágábban vegyék meg, kerüljön majdnem annyiba, mint a sokkal jobb német, hiszen MAGYAR! Pista olyat tud gyártani, mint a németek!? Hát ez az új magyar csoda, a világ leborulva imádja, és legalább kétszer annyiba kerüljön, mint a német, hiszen MAGYAR!
Ha a világ hajlandó lesz végre ezt a szerény kis ugrást végrehajtani, és MAGYARORSZÁGOT ötszáz év üldöztetés után értékének megfelelően kezelni, akkor az új Széchenyi-terv reális, hiszen a MAGYAR áruk és szolgáltatások előtt, széles, aszfaltozott út fog állni, amire csak rá kell lépni és lehet rajta haladni. Ehhez kell egy kis állami segítség, de ez a hülyének is megéri, hiszen a siker garantált. Vagy mi leszünk a legdrágább gagyigyár Európában, de ez MAGYAR GAGYI lesz, nem holmi kínai! Vagy, még jobb esetben, a közismerten egyedülálló magyar zsenialitás a német, olasz, francia, brit, holland, belga, cseh, lengyel, spanyol, portugál, amerikai, japán, koreai, svéd, finn és ír iparral vetekedő termékekkel fog előállni, de ezért aztán mélyen a zsebükbe fognak nyúlni a tisztelt vásárlók, hiszen ez MAGYAR!
Ha a rusnya világ olyan marad, mint volt, akkor az új Széchenyi-terv kb. olyan értelmes megoldásokra fog vezetni, mint a hatvanas évek végének kommunista gazdasági reformjai, amikor pl. Körmenden felépítettek egy olyan csili-vili, korszerű nyúlvágóhidat, amivel három nap alatt le lehetett volna vágni és feldolgozni Magyarország összes nyulát. Hát mit tehetett arról szerencsétlen iparági tervező, hogy Magyarországon olyan kevés nyúl van? Hát nem elég nagy a világ, miért nem hozták ide a többi nyulat is? Mi az, hogy miért? Hát ez MAGYAR vágóhíd, azért!
