Az EU támogatás valóban egy soha vissza nem térő lehetőség lehetne, de ahhoz, hogy ez tényleg így legyen, eleve egy csomó mindent másként kellett volna kezdeni - és valóban, nem ártana, ha egy másik országról lenne szó, mert a magyar valóság ismeretében ebből szinte lehetetlen jól kijönni.
Ami szerintem a támogatások értelmes felhasználásához szükséges lett volna:
a) Hosszú távú koncepció arról, hogy a külső körülmények és a belső folyamatok (pl. demográfia) hatására milyen irányba fog az ország változni, és milyen reális alternatívák vannak a folyamatok irányának és/vagy sebességének befolyásolására? Ezek után, ideálisan, valamiféle közmegegyezésen (legalább az aktuális parlamenti pártok szintjén) alapuló döntés arról, melyik alternatívát választjuk? Ha ez nem lehetséges, akkor legalább arról konszenzus, hogy melyiket akarjuk minden áron elkerülni (pl. nyugdíjrendszer összeomlása)?
Hosszú távú tervek, koncepciók szerintem nem léteznek, vagy ha igen, max. a kívánós politikusok szintjén: "Legyen mindenkinek jó!". Pontosabban egyes területeken, pl. nyugdíjrendszer, próbálkoznak hosszabb távú előre jelzésekkel, de ezek pont az izoláltságuk miatt az ország várható állapotáról keveset mondanak. Nem lehet pl. a nyugdíjrendszer kérdését az adórendszer kérdésétől elválasztva tárgyalni, a kettő szoros pénzügyi kapcsolata miatt. Hosszú táv alatt én 10-30 évet értek, tehát a két éves költségvetés, EU konvergencia program, vagy egy választási ciklus végéig kitekintő tervezet nem hosszú táv. Ha rajtam múlna, kötelezővé tenném minden állami pénzekkel gazdálkodó szervezet számára (beleértve az önkormányzatokat is!) a 10 éves (gördülő) pénzügyi tervezést a bevételeikre és kiadásaikra nézve.
A hosszú távú tervek része kellene legyen egy olyan területi fejlesztési koncepció, ami operatív cselekvési programmá alakíthatóan foglal állást arról, mire számíthatnak az ország különböző részeinek lakói? Ha az elmaradott térségek nagyjából semmi jóra, a cluster hatások, stb miatt, akkor az legyen a cél, hogy a lakosság áttelepülését segítsük
a kedvezőbb helyzetű térségekbe - vállalva ennek politikai következményeit (városok, falvak tömegének elnéptelenedése, lokálpatrióták sérelme, az elmaradottságból adódó, önerősítő lecsúszási folyamatok felgyorsulása). Szerintem ez ígyis-úgyis bekövetkezik, csak éppen mindenkinek rosszabb és sokkal drágább lesz, ha ez sodródás, és nem cselekvés jelleggel történik.
Az EU támogatások megszerzése érdekében, a pályázati követelmények miatt, hosszabb távú tervek, megvalósíthatósági tanulmányok, költség-haszon elemzések vélhetően készülnek, de mivel ezek a SZENT CÉLnak alárendelve születnek, tartalmukat illetően legalábbis erős fenntartással kezelném ezeket. Azon kívül az egyes résztervek aligha hiszem, hogy összeállnának egy logikus egységgé. Kiváló gondolat lehet pl. a járóbeteg ellátást szolgáló szakrendelők fejlesztése (önkormányzatok alatt) a kielégítetlen ellátási igényekkel rendelkező térségekben, de nem mindjárt tizenötöt kellene egymástól kis távolságra létesíteni, akik vélhetően egymással fognak harcolni a TB forrásokért, és kollektíve fognak sírni központi költségvetési segítségért.
b) A fentiekhez kapcsolódóan az államirányítás egységének helyre állítása a területi önkormányzatok és az országos szintű szervek között. A jelenlegi önkormányzati rendszer, ami önkényes, és folyamatosan változó feladat- és forrásleosztás mellett, többnyire a központi hatalmat megszégyenítő szűklátókörűséggel és felelőtlenséggel működik, a korrupció és pazarlás melegágya. A bajba jutott önkormányzatok megmentése úgyis a központi költségvetést fogja terhelni - ezt gondolom az önkormányzatok is nagyon jól tudják, és ezért nem is aggódnak különösebben a jövő miatt.
c) Az előzőekhez mind kapcsolódóan jól képzett, jól megfizetett, válogatott (nem kontraszelektált) köztisztviselők által működtetett, stabil pénzügyi és jogi helyzetű közigazgatás.
d) Az EU források beruházási célú felhasználása a működési költségek rejtett kiváltása helyett. Ez, amennyire én tudom, alapból így kéne legyen, hiszen a felzárkózási támogatásokat nem szociális segélyként adják. Ennek ellenére sokszor felmerül bennem a gyanú, hogy pl. az emberi erőforrás fejlesztési programok - már amit nem lopnak el és élnek fel a rendszer működtetése érdekében - a szociális segélyezés egy formájaként kerülnek felhasználásra, pl. olyan támogatott munkahelyek létrehozásával, ahol a rasion d'etre az EU források lehívhatósága, és ezek elapadásával az egész rendszer azonnal meg fog szűnni létezni. Ezzel a pazarlás mellett duplán tesznek rosszat, mivel az érintettekben azt a hamis illúziót keltik, hogy problémáikra (nincs munkahely) hosszú távú megoldást sikerült találni. A beruházási szemléletet erősítené, ha a fentebb említett hosszú távú pénzügyi tervezés során az így létrejött állami (önkormányzati) vagyon működtetésére és fenntartására is forrásokat kellene beállítani a tervekben.
e) Maga az EU is más jelleggel, kevésbé bürokratikusan, a tagállami törekvésekkel sokkal szorosabb összhangban kéne, hogy működjék. Ezzel lehet, hogy pár illúziónak vége lenne (Európai Egyesült Állatok), és kiderülne, hogy itt is az erősebb kutya baszik elv érvényesül, de az egész működőképességének jót tenne egy ilyen reality check lefuttatása. A hosszú távú koncepciók hiánya, illetve azok kirívó életszerűtlensége (kívánságlista) és megvalósíthatatlan jellege EU szinten is nagy probléma (lásd pl. agrártámogatások).
