Pénzt kapni jó. Gyerekként nincs is nagyon más lehetőség, hogy saját vásárló erőre tegyünk szert, mint a szülőktől, rokonoktól leeső kisebb-nagyobb összegek, amelyek segítségével praktikus módon kiegészíthetjük a szülők által természetben nyújtott játék, édesség és szórakozási juttatásokat. Igazi ingyen ebéd, a gyerek szempontjából, még jól se kell viselkedni érte, elég, ha aranyos. Felnőttként már sokkal problémásabb a helyzet. Nem vagyunk aranyosak. Ha ajándékot kapsz, illik neked is venni a másiknak, ha meghívnak, legközelebb illik neked fizetni. Ha nem teszed, egy idő után se ajándékot nem kapsz, se meghívást. Ha pénzt akarsz, dolgozz meg érte, vagy kérj kölcsön, és fizesd vissza később, de a végső számlát, így vagy úgy, neked fogják benyújtani. Hosszabb távon mindenki csak a saját erejére támaszkodhat, maximum a saját jövedelmi görbéjét simogathatja az életpályája során. Még a nyugdíj is így működik, legalábbis elméletben. Vannak persze kivételek, a segélyből élők, de őket nem szeretjük.
A felnőtt mesék gyakori eleme - a lottónyeremény mellett - az addig ismeretlen, gazdag rokon, aki egyszerre feltűnik, vagy legalább az ügyvédi levél az örökség hírével, és onnantól Kánaán. Az ismeretlenség a meglepetési elem mellett gondolom azért fontos, hogy ne kelljen évtizedekig nyalni a nagybácsi talpát, mielőtt hajlandó feldobni a bakancsot, az idő munkás részét inkább töltse a távolban, ismeretlenben.
Egy ország életében ritka az a pillanat, amikor egymás becsapása, lenyúlása, kifosztása, átverése, megrövidítése helyett végre igazi egyetértésben és összefogásban pályázhatunk valaki más munkájának a gyümölcsére, úgy, hogy szinte semmit, vagy a megszerezhető javakhoz képest aránytalanul keveset kell tenni érte. Hajdan lehetett fosztogatni a szomszédokat, amíg nem kezdtek el a fejünkre koppintani. Diadalmas háborúban van hadizsákmány, birtok, pénz, nő, horpadt sisak, de ilyenből kevés jutott nekünk az elmúlt századok során. Most mégis van rá lehetőség, hogy törlesszünk a labancnak! (a törököt már szeretjük, ők is olyan lúzerek, mint mi)
Az EU csatlakozást a magyar népnek a zsákmányszerzés logikájával sikerült eladni, a 2007-2013 között várható istentudjahánymilliárd forint TÁMOGATÁS egy részét a hivatalos kommunikáció alapján már mindenki a saját pénztárcájában érezhette. Az esetleges morális aggályokat (ha lett volna) félre lehetett söpörni azzal, hogy ez a pénz nekünk JÁR, Európa évszázados örökségét törleszti végre, készpénzben és zsíros álláslehetőséggel az újdonsült brüsszeli bürokraták számára. Az országot ennek jegyében sikeresen a feje tetejére állítottuk, addig sem túl jól működő folyamatainkat maximálisan a szent cél, az EU támogatások MEGSZERZÉSE irányába fordítottuk. Volt egy ember, Orbán Viktor, aki a rendszerváltáskor még arról elmélkedett, hogy az ember a pénzt és egyéb javakat megkeresi, örökli, ajándékba kapja, stb, de nem szerzi - mindegy, 18 évvel ezelőtt ő se láthatta, hogy a szocialista erkölcs a modern világban is hasznos lehet. A szerzésben járatos szocialista alteregója minden idők egyik legkeményebb megszorítása során is hangsúlyozta, a szent cél nem csorbulhat, az EU támogatások önrészét (önrészt is kérnek a szemetek, tisztára, mint egy autókereskedő!) mindenképpen biztosítani kell.
Az óvatos hangok, ha jöttek, leginkább a határon túlról érkeztek, akik kételkedtek abban, hogy a relatíve fejletlen k-eu-i gazdaságok képesek lesznek ennyi pénzt a szabályoknak megfelelően lehívni, és ÉSSZEL FELHASZNÁLNI. A lehívással kapcsolatban szerintem tévednek, rafinált népek ezek itten lengyel-, magyar és csehhonban, lehívják azok még az ördög bankkártyájáról is az egyenleget. Az ésszerű felhasználás kritériumát annyiban értjük, hogy pokolba kívánjuk a szabályokat, amelyek többszörös áttételek közbeiktatására kényszerítenek minket, mielőtt a német és osztrák adófizetők pénzéből magyar úszómedence lehet. Nem lett volna egyszerűbb simán átutalni?
Így tanulnak a cigányok franciául szőlőt művelni, épülnek a termálfürdős szállodák, és a világ búzáját is elerjesztettük volna etanollá, ha nem jönnek rá Brüsszelben, mekkora ökörséget terveztek. De a verkli forog, a karaván halad, whatever, még a kutyák se ugatnak (még). Majd lesz pár botrány, visszafizetés, ejnye-bejnye, de mindig tudtuk mi azt, hogy árulók ezek ott nyugaton. Még adni se tudnak úgy, mint kéne. Hogy ezzel kb. 20-30 évre tönkretesszük és elpuskázzuk az ország értelmes fejlesztésének lehetőségét, az majd zavarja azokat, akik 2020-ban unják a fürdősnéni szerepét a senki által se látogatott wellness szállodában. Vagy szedik a jegyet a nem létező látogatóktól a pécsi koncertközpontban. Az ország élelmes hányada most részeg tobzódását éli, örömüket külön fokozza a tény, hogy berúgásuk eredményeként nem is az ő fejük fog fájni. Adócsökkentés, bruhaha, itt nem lesz érdemi adócsökkentés, mert akkor honnan lesz pénz az önrész finanszírozására felvett önkormányzati hitelek törlesztésére? Meg a konferencia központtal se lehet azt tenni, mint a szocpolból készült gagyi házakkal, hogy szétbontjuk és építünk egy másikat a bontási anyagokból. Egy ideig fent kell még tartani a látszatot, hogy Magyarország új, modern, tudásalapú gazdasága robog, sípol, zakatol, különben megkérdik esetleg, mi a lócitromra költöttétek ezt a sok pénzt, és főleg miért, ha utána a rezsit sem vagytok képesek kifizetni? Ja, hogy azt hittétek, majd arra is kaptok pénzt tőlünk? Hogy is volt ez azzal az Ázsiával, nem érdekelne titeket ismét a magyar őshaza?
