Az Oxfam legújabb jelentésében rekordot döntött a „milyen szar világban élünk a szemét gazdagok miatt” versenyben. Most már a leggazdagabb nyolc ember vagyona akkora, mint a legszegényebb 3,6 milliárdé, miután sikeresen leértékelték a szegényeket. A szörnyű hír hallatán mindenki kapát-kaszát ragadhat, de legalábbis adakozhat az Oxfamnak, hogy a következő reportban már a leggazdagabb öt ember legyen vagyonosabb a legszegényebb 100 milliárdnál, ha az Alfa Centauri feltételezett bolygójának feltételezett szegény űrlényeit is beleszámoljuk.
Ezek a számok gyakorlatilag semmit sem jelentenek, és semmilyen értelmes policy-t nem lehet rájuk építeni. Eleve a cél is rossz, hiszen az egyenlőtlenség önmagában nem probléma, a probléma a szegénység. Lefelé nivellálni nagyon könnyű, ahogy azt a hardcore kommunista rezsimek megmutatták. Észak-Koreában a gonosz gumimacin kívül aligha vannak gazdagok, a kiváltságosok kiváltsága max annyi, hogy selyempizsamában kötözik őket a légvédelmi ágyú elé, ha eljött az ő idejük. Ezek az összevetések azt sugallják, hogy a gazdagok a szegények nyomorúságából építkezve lesznek egyre gazdagabbak, ami kábé minden adatnak és józan megfontolásnak ellentmond.
Érdemes közelebből megnézni, miért gazdagok a gazdagok, és miért szegények a szegények. A leggazdagabb embertársaink olyan vállalatok tulajdonosai, mint a Microsoft, Zara, Amazon, Facebook, Oracle stb. Az ő vagyonuk egy fikció, ami a napi részvényárfolyam ingadozások miatt egyik pillanatról a másikra dollármilliárdokkal változhat. Nem arról van szó, hogy a nyomorult Bill Gates naponta egy milliárd pohár tejet iszik meg, míg a szegény afrikai éhező gyerekek szomorúan néznek rá. Ez a szintű gazdagság értelmezhetetlen megélhetési szempontból. Amire a világ szegényeinek szüksége van, az Bill Gatesnek nincs a birtokában. Szétoszthatja a vagyonát, ha úgy tetszik neki (amint ez történik éppen), de ettől önmagában senkinek sem lesz jobb. Eggyel kevesebb gazdag lesz és pont ugyanannyi szegény.
A sokkal jobb kérdés, hogy miért szegények a szegények. Az Oxfam report szerint a globális kapitalizmus tehet erről, ami lazán ignorál két tényt: egyrészt a szegénység trendszerűen csökken a világban, és érdekes módon pont azokban az országokban csökken a leginkább, ahol a legnagyobb mértékben változott a gazdaság szerkezete a szabad piac irányába (pl. Kína). A másik tény, hogy kevés kivételtől eltekintve a gazdag országok szabadabb gazdasági rendszerek, mint a szegény országok. Ha valami a gazdag országokra jellemzőbb, mint a szegényekre, és a szegénységből kilábaló országokra jellemzőbb, mint a szegénységbe beleragadt országokra, az csak rossz lehet, ugye? Logikus.
Az, hogy a gazdag országok gazdagok, tautológia. Ha nem a Forbes lista elejére fókuszálunk, hanem azt nézzük meg, egy átlagos európai miért vagyonosabb egy átlagos afrikainál, akkor két tényezőnek lesz a legnagyobb hatása: egyrészt, ha van ingatlan tulajdona az európai illetőnek, az sokkal többet fog érni, mert az ingatlan értéke a környezetétől függ. Ha egy londoni házat valamilyen csodálatos mérnöki technikával sértetlenül elvinnénk Afrikába, ezzel meg is semmisítenénk a forgalmi értékének döntő részét, bár lakni pont ugyanúgy lehetne benne. Másik tényező, hogy azonos munka esetén a gazdag országban magasabbak a jövedelmek, mert általában magasabbak a jövedelmek. A gazdag országokban az általános gazdagság egy pozitív externália, ahogy a szegény országokban a szegénység egy negatív externália. A nyugati gazdagok puszta létezésükkel folyamatosan pénzt hintenek a környezetükbe, akár szeretnék, akár nem.
Érdekes módon ezt a szegény országok egyszerű lakói pontosan tudják, ezért igyekeznek a gazdag országokkal kapcsolatba kerülni, ahelyett, hogy a globális kapitalizmus igazságtalanságán nyavalyognának. Minden olyan lehetőség, ami az ő sorsukat összeköti a gazdag országokban élő emberek sorsával, számukra egy nyereség. A leggyakoribb módja ennek a kereskedelem, a.k.a globális kapitalizmus. Azt, hogy a szabad kereskedelem kölcsönös előnyökkel jár, már pár száz éve levezették okos emberek, de valamiért ezt mindig újra és újra magyarázni kell. Legalábbis ott, ahol a gender studies diplomával a zsebükben megélhetési mozgalmárnak állt emberek határozzák meg a közbeszédet. Ahol a szegénység az úr, ott nagyon is jól tudják, hogy a napi három dollár, amit a gazdag országokba beszállító üzemben végzett munkájukért kapnak, a megélhetést jelenti, aminek az alternatívája nem egy romantikus vademberség, hanem a megnyomorító és gyilkos szegénység. Az Oxfam és társai nem a globális szegényeken segítenek, hanem a jóléti társadalmak lecsúszott polgárai számára árulnak egy drogot, ami az irigység és felsőbbrendűség érzés receptorait bizsergetve két Starbucks műszak között elfeledteti a saját relatív nyomorúságukat.
