A Putyin látogatás kapcsán Oroszország ismét olyan heves érzelmeket vált ki a politika iránt érdeklődő közönségből, mintha még mindig orosz katonai megszállás alatt állna az ország, kötelező lenne oroszul tanulni, orosz himnuszt játszanának az iskolai ünnepségen és Moszkvában neveznék ki a miniszterelnököt. Ja nem, igazából akkor sem váltott ki a „Nagy Testvér” ilyen érzelmeket, amikor a nyolcvanas években ez még (mutatis mutandis) igaz volt. Oroszország sajátos módon lényeges viszonyítási ponttá vált a magyar közéletben, amit tulajdonképpen semmi sem indokol. A baloldali-liberális oldal kifejezetten oroszellenessé vált, ami több szempontból is ostobaság.
Az alapképlet nem túl bonyolult. Az orosz kormány igyekszik növelni a mozgásterét nemzetközi szinten, amihez Orbán Viktor hasznos idiótának bizonyul. A Fidesz és az orosz vezetés között aligha van mélyebb érzelmi kapcsolat. A zsigeri oroszbarátság a baloldal hagyománya, főleg személyes kapcsolatok és nyelvtudás okán. Aki nem tud oroszul, nem jut messzire azon a vidéken. Oroszul pedig a fiatalabb generációkban kevesen tudnak. A kétoldalú üzleti kapcsolatok a KGST óta bejáratott sémát követnek: Oroszország nyersanyagot, főleg energiahordozókat szállít, magyar oldalról pedig a gépgyártás, gyógyszeripar és élelmiszeripar jut piachoz. A kereskedelmi mérleg deficites a magyar oldal számára, ami a magyar gazdaság szerkezetét tekintve természetes és valószínűleg mindig így marad. Az orosz kormány tud jutalmazni, és ez több mint elég indok lehet a Fidesz oligarcha hátterének a nyálcsorgató érdeklődését fenntartani. Egy kis gázbiznisz, egy kis ez-az, Paks bővítés, ennyi. Ezek nem valami nagy, ördögi játszmának a nyitóelemei, ez maga a játszma. Ami egyébként a szocialista kormányok alatt is zajlott.
Másik oldalról Magyarország nem igazán fontos Oroszország számára, se pozitív, se negatív értelemben. Lényegében nincs közvetlen ütközés az orosz állami érdekek és a magyar állam sokkal szűkebb érdekszférája között. Ahol ezek összeérnek, a Kárpátalján és Szerbiában, ott a magyar fél az alkalmazkodás politikáját követi. Olyan típusú etnikai, ideológiai, potenciálisan katonai szembenállás, ami mondjuk Lengyelország és Románia esetében komoly kockázati tényező lehet, a magyar-orosz viszonyban szinte kizárt.
Nem is foglalkoznék többet azzal, hogy a hirtelen jött barátság, ami valószínűleg ugyanilyen hirtelen fog elmúlni, miért is van. Az érdekes számomra az, miért reagál a baloldali és liberális oldal erre az opportunista kapcsolatépítésre heves oroszellenes álláspont felvételével?
Egyfelől ők is hasznos idiótaként viselkednek, amennyiben a vélt nyugati érdekek és elvek oldalán szállnak be egy olyan küzdelembe, ami nem az övék. Ennek a komoly, személyes kockázata az, hogy hülyén fognak kinézni, amikor a vezető nyugati országok hivatalos politikája éles fordulattal újra pozitívan semlegessé válik az orosz vezetéssel szemben. Márpedig ez nagyon valószínű, hogy 1-2 éven belül bekövetkezik. Annak a sérelmi mátrixnak, ami a nyugati médiában az orosz vezetés bűneként felvázolásra kerül, minden elemével (Ukrajna, NGO-k, szélsőjobb támogatása, USA választások befolyásolása stb) hosszasan lehetne külön foglalkozni, de erre nem térnék ki itt. A „nemzetközi közösség” elvei korántsem olyan sziklaszilárdak, hogy némi bandzsítás árán a tegnapi bűnök ne szelídülhessenek pillanatok alatt enyhe jellemhibákká. Aki most hangosan visszhangozza ezeket a bűnöket, az könnyen oda juthat, hogy egyedül ordibál majd egy üres teremben.
Az oroszellenes álláspont legegyszerűbb magyarázata az, hogy ha a Fidesz valamit szeretni látszik, azt utálni kell. Akkor viszont már nem csak az orosz vezetés konkrét cselekedetei lesznek a bírálat fókuszában, hanem valahogy az egész ország egy vademberek által lakott trágyakupac lesz, hiszen akivel nem értünk egyet, annak biztos a lába is büdös. Mivel az orosz választók többsége ragaszkodni látszik Putyinhoz, ahogy egyébként a magyar választók többsége is Orbán Viktorhoz, a nagyobb demokrácia nevében kell egy magyarázatot találni, mégpedig azt, hogy az emberek hülyék. Abba már a píszíbb elemzők nem mennek bele, hogy vajon genetikailag hülyék, a sok vodka tette meg a hatását, vagy csak nem olvassák elég szorgalmasan azokat a baloldali-liberális oldalakat, ahol a bölcsek felvilágosítanák őket a világ helyes működéséről. A lényeg, hogy itt van ez a nagy, keleti Mucsa, amelynek a nagy, szőrkucsmás Orbán Viktora a mi szabadságunk letörésére készül. Amivel szemben ott van a transznemű szentek nyugata és a 100 %-ban vérbeli ukránok által lakott Ukrajna, akik a civilizáció utolsó bástyáiként fel akarják tartóztatni ezeket a szörnyeket. „Óh, add meg, Uram, hogy üsse meg a guta ezeket a rémeket, lehetőleg máma még.” És akkor kijöhetünk végre a hidegből, a nép felismeri a mi valódi értékeinket, jut nekünk is azokból a falatokból tán, amin most a Fidesz vezetése hízik egyre nagyobbra. És akkor majd pragmatikusan persze mi is belecsapunk Vlagyimir Vlagyimirovics szőrös mancsába.
De addig is, oroszellenesnek lenni nem cool. Oroszország egy viszonylag nagy ország, 140 millió lakossal, akik között nyilván van ilyen ember, olyan ember, szimpatikus és kevésbé szimpatikus. Egy ország sosem azonos a vezetőivel. A vodka és a borscs nem attól lesz finomabb vagy kevésbé finom, hogy az orosz vezetéssel menyire értünk egyet. Az orosz kultúra értékeinek sincs napi tőzsdei árfolyama attól függően, hogy éppen mennyire menő irántuk érdeklődni. A történelmi cselekedeteknek pedig pláne nincs köze a ma élő emberekhez. A kilométeres autókaravánok, az aranyozott lófüttyök és übermacsó törpék politikai világa nevetséges és bosszantó, csak éppen a lényeghez nincs sok köze. Ha ezt minél többen felismernék, keleten és nyugaton egyaránt, akkor a világ egy sokkal élhetőbb hely lehetne.