libertárius

Félig én-blog, félig politikai pamflet. Miről NEM szól a blog: nem akarja a libertárius eszmerendszer minden árnyalatát megjeleníteni, pláne nem kisajátítani. Nem képvisel és nem támogat egyetlen politikai pártot vagy létező szervezetet sem.

Friss topikok

Linkblog

Facebook oldaldoboz

A HUXIT vesztese a politikai osztály lenne

2016.11.30. 08:18 zombizan

Az EU politikai hulla, akit a píárosok néha felöltöztetnek és kirakatba tesznek, hogy úgy tűnjön, még van élet benne. De lassan már erre sem lesz szükség, pihenhet csöndben a hűtőkamrában. Feltűnés nélkül elhunyt, temetés később vagy sosem, hisz a rokonok már el is feledkeztek róla.

Magyarország számára nagyon is reális jövőkép, hogy 10 vagy 20 év múlva nem lesz európai közösség, visszatérünk a nemzetállamok Európájához. A liberális értelmiség azon részének, akik az európai integrációban Mucsa örök meghaladásának a lehetőségét látták, ez a kimenet vélhetően csalódást, a reménytelenség érzését fogja okozni. A szélsőjobb feltehetően ünnepelni fog, hiszen ők mindig is gyanakvással tekintettek arra a lehetőségre, hogy angolul kelljen zsidózni a parlamentben, különben még a zsidók sem értik, hogy nekik itt most kifele áll.

De mivel járna egy HUXIT? Ami nagy valószínűséggel nem Magyarország kilépésével, valamilyen nagyszerű asztalborogatós üvöltözéssel fog megtörténni, hanem simán bezárják a kocsmát és mindenki hazamegy.

A HUXIT elsődleges vesztese a magyar politikai osztály lenne. Az EU csatlakozással olyan mázlijuk volt, mint a menyétnek, akit bezártak éjszakára a tyúkketrecbe. Amikor a bürokratikus inkompetencia a kelet-európai, gátlástalan fifikával találkozik, ott valaki élete legjobb idejét fogja élni, és ez nem a túlfizetett csősz lesz. A többi menyét úgyis nekik szurkol, mert menyétként szeretjük a menyéteket, no meg hátha dobnak majd kifelé egy pár véres fejet és lábat a többi menyétnek is.

Az a vágy, hogy az EU politikai gépezete a magyar közéletet tartósan pozitív irányba fogja befolyásolni, naivnak bizonyult. Azok a fékek és ellensúlyok, amelyeket az EU intézmények jelentenek, gyengébbnek bizonyultak, mint az a pótlólagos mozgástér, amit a magyar politikusok a megszerezhető zsákmánnyal és a döntéshozatali mechanizmus széttrollkodásának a lehetőségével kaptak. A magyar miniszterelnök nem az EU ellenében vált azzá, ami, hanem meghatározó részben éppen az EU miatt, az EU hátán, az EU sikeres használatával. Bizonyos értelemben jobb európai játékos, mint Angela Merkel, hiszen a német kancellár jóval kevésbé tudja bejátszani az európai mozgásteret, sokkal több időt és energiát kell a saját országára fordítania.

Abba nem mennék bele, hogy lehetett volna-e más az európai integráció története. Nem lett, ott vagyunk, ahol, illetve ahol hamarosan már nem leszünk. Az sem célom, hogy az EU utáni Európát felskicceljem, mert fogalmam sincs, milyen lesz. Ami biztosnak tűnik, hogy az államból élősködő, járadékos tőkés és földbirtokos osztály bevételei számottevően csökkennek, ha nem lesznek EU források, EU támogatások. Az EU-tól gyakorlatilag büntetlenül lehet lopni, hazafias cselekedetté nemesül a korrupció. És ne legyenek illúzióink, a mi oligarcháink nincsenek egyedül ezzel Európában, tízezrével vannak hasonló milliárdos egzisztenciák keleten és nyugaton egyaránt. Nem tudom, lesznek-e majd nosztalgikus EU partik az ibizai szórakozóhelyeken, ahol Junckernek öltözve veregetik egymás hátát és sírnak a koktéljukba a mostani pénzszerzők és kijáróemberek. Azt sem tudom, hogy a nem pénzszerzők és nem kijáróemberek mekkora hányada fog maga is nosztalgiával visszatekinteni arra az időre, amikor a legkisebb faluban is szabadtéri edzőpálya épülhetett 120 millió forintból, 60 % korrupciós hányaddal. Amit sejteni vélek, hogy nem lehet mindenki menyét, és ha te tyúk vagy, akkor nem olyan nagyon jó ötlet egy szenilis idiótára bízni a tyúkketrec kulcsát.

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://libertarius.blog.hu/api/trackback/id/tr10012010520

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nemecsekerno_007 2016.11.30. 19:21:35

"az államból élősködő, járadékos tőkés és földbirtokos osztály bevételei számottevően csökkennek, ha nem lesznek EU források, EU támogatások..."

Ez azért és addig mehet így, amíg a választók között is sokan vannak akik - közvetve v. közvetlenül - az államból élnek.
Amíg ezek költhetik a pénzem, addig a politikusok is fogják.

morph on deer 2016.11.30. 19:38:13

@nemecsekerno_007:
Sajnos nem hiszem.
Tapasztalatom szerint a 'zemberek' döntő többsége inkább akceptálja a cseléd szerepet, és elnézi, hogy kilopják a szemét míg a klientura virul, ha evvel biztosítottnak vélheti legalább a cseléd szintű létezés lehetőségét.
Azon a ponton már rég túlvagyunk, amikor a társadalmi tűrőképesség - népharag - még játszhatott volna némi szerepet.
Aki most még részesül, az meg is akarja tartani a saját koncát, aki már most sem, az még a morzsákért is retteg.

Elvek, jellem meg ideálok már rég kimentek a divatból, ahogy a korrektség is.
Bocsánat: politikai korrektség, azaz PC!
Bár nem látom, hogy miképpen lehet korrekt aki 'politikailag' inkorrekt - ezt Orbán Viktor tudja...

Normális gondolkodású embereknél ez nem jön össze. Az élet már csak ilyen igazságtalan :)

nemecsekerno_007 2016.11.30. 19:52:32

@morph on deer: Oké, de akkor nem a patást és csapatát kéne ekézni, hanem a saját családon belül azokat akik az államból élnek. Vagy az kínosabb? :)

Nyílván ekézés helyett lehetne társadalmi párbeszéd. Az lenne az ideális, persze a főbb célok eltűnése nélkül:
- jövőbeni öngondoskodás
- részben fizetős eü.
- részben fizetős, piaci alapú felsőoktatás
- teljesítmény alapján bérezett közszféra

Budapest a kutyaszar városa 2016.11.30. 20:42:21

Mocsár, tengődés, agyhalál = orbanizmus. (nekünk)

morph on deer 2016.11.30. 22:16:18

@nemecsekerno_007:
Én inkább az "is" pártján állok.
Azaz: nem felmenteni a geciséget és ugyancsak megkövetelni a felelősségvállalást a lakósságtól is.
Nem tudok felhozni érvet, hogy miért ne kéne!

Egyébiránt az "átkos" gyurcsányi időkben errefelé próbálták elmozdítani a dolgokat - sajnos Orbánék ezt tisztán rövidtávú politikai okból, a józan ész ellenében megtorpedózták.

Pedig gondold csak meg, ha inkább hagyják Gyurcsánynak elvégezni a piszkos munkát - úgymint bevezetni a többé-kevésbé fizetős rendszereket, - és ők erre építve változtatnak az elveik szerint, de megtartják az "öngondoskodás" elvét az 'állam papa' helyett, mindenki jobban járt volna!

Nekem erről már akkor is ugyanez volt a véleményem, több évtizedes külföldi tapasztalat alapján. Teljesen más az alaphelyzet, ha te fizetsz, akár szimbolikus összeget is egy szolgáltatásért, és elvárod a szolgáltatást, mint amikor névleg 'ingyenes' és te úgy érzed, hogy hálálkodnod és jattot adnod kell!

Sajnos ezen túl vagyunk, és ismerve a hozzáállást, ez a kormány az életben nem fogja elismerni, hogy a gonosz libsik ezt jobban látták.
Ez olyan, mint a rezsicsökkentés a milliárdosoknak is, ahelyett, hogy csk a rászorulók kapnának célzottan segítséget!

Szóval ezen a téren teljesen egyetértünk, ha tetszik, ha nem ;))
Kár, hogy nem vagyunk abban a helyzetben, hogy ez jelentsen is valami előrelépést..:(
süti beállítások módosítása