A Figyelő múlt heti számában igen részletesen bemutatta a Zsámbéki-medencébe tervezett "tudásalapú térségfejlesztési programot", annak a nézetnek is hangot adva, hogy a "első közép-kelet európai Szilíciumvölgy" valójában nem más, mint egy tetszetős csomagolásban eladott, de más szempontból meglehetősen szokványos ingatlanfejlesztési projekt. A megvalósult elemekben (lakópark, konferenciaszálló, logisztikai központ) valóban nem látni a fenenagy innovációt, "a szellemi vagyon magyarországi hasznosítását", "a tudástőke gazdasági kiaknázását", "a világszínvonalú kutatási eredmények, a magasan kvalifikált munkaerő és a gyors tudástranszfer alkalmazását" (idézetek a program honlapjáról).
Az alapprobléma szimplán az, hogy innovatív vállalatok nem tenyésznek tömegével, nemhogy a Zsámbéki, de az egész Kárpát-medencében sem. Aminek alapvetően annyi az oka, hogy az innováció egy olyan sajátos mutatvány, aminek egyedi művelésében a magyarok nem voltak rosszak (egyik nép sem az), de piacorientált, szisztematikus elősegítése a zsák bolha terelgetéséhez hasonlatos művelet, amire csak a nagyon profi bolhaidomárok képesek. Ráadásul alapvetően drága bolhákról van szó. Akinek csak kutyája van (bár bolhás!), az kevés.
Akik pedig mégis akadnának, már innovatív vállalkozások, azok a) valahol már most is székelnek, b) semmilyen mélyebb oka nincs annak, hogy pl. az egyetemi infopark helyett kimenjenek beszélgetni a vörösbegyekkel a szép, de rossz közlekedésű agglomerációba. Amire igény lenne, mindig is volt, az nagyon-nagyon sok állami ingyenpénzzel megtámogatott, piacidegen látszatinnováció, de ezeket a szereplőket még nem sikerült a Talentis programban hadrendbe állítani. Remélhetőleg nem is fog sikerülni soha. Akkor már inkább maradjon a lakópark és a logisztikai központ, esetleg egy újabb Tescóval megtámogatva. A szomorú az, hogy a cikket olvasván én nem is tudom a befektető-szervezőket hibáztatni azért, amiért csodálkozva széttárják a karjukat, hogy "lám-lám, nem jönnek, pedig jöhetnének". Ez egy ilyen ország. Nem jönnek. Nem tudjuk eladni az árut, pedig igazán megvehetnék. Ők azért vélhetően így is pénzüknél lesznek, és őszintén sajnálni fogják, hogy csak jól kerestek vele, de nem érdemelték ki a szobrot a Városligetben.
A másik élmény a cikk olvasása után a keszthelyi, majd a gyenesdiási Balaton parton ért. Előbbi helyen bérbeadásra hirdetik a hajdan gyönyörű, mára lepusztult Balaton szállót a körülötte lévő területtel egyetemben. A kiírás kulcsa valószínűleg a terület beépíthetőségében rejlik, ami lehetővé teszi, hogy az omladozó épületet békében nyugodni hagyva egy szimpatikus bódévárost, gagyibazárt, németvurstlit építsenek mellette. Persze csak ideiglenesen, amíg majd jól rendbe teszik az egészet és a Messiás is megérkezik.
Gyenesdiáson a tóparti lápos, erdős, a tó egészsége szempontjából fontos védőterületen tarolták le a fákat és bokrokat, hogy helyet csináljanak egy új szállodának. Önmagában nincs bajom a szállodákkal, hiszen Keszthelyen is lenne mindjárt kettő (Balaton és Hullám), már felépített, történelmi, gyönyörű, amit rendbe lehetne tenni, de ahol most az egerek a pincebogarakkal fogócskáznak. A gond ott van, hogy a nyári 2-3 hónapos szezonon kívül nyilvánvalóan nincs ötletünk arra, hogy mit kezdjünk a tóval, amit egyébként nyugodtan hívhatunk Magyarország legjelentősebb, talán egyetlen igazán jelentős természeti kincsének. Szállodára, minőségi szálláshelyre szükség van, de amíg nem találjuk meg a választ erre a kérdésre, addig tartok tőle, 20 év múlva az új szálló is a Balaton és a Hullám sorsára fog jutni.
A harmadik, pozitív élményem a káptalantóti termelői piachoz kötődik, ahol vasárnaponként jó hangulatban, jó áron, minőségi élelmiszereket lehet vásárolni a munkájukra büszke, vásárlónak hálás, zömmel valószínűleg balaton felvidéki kézműves termelőktől és gazdálkodóktól. A magyarul akcentussal beszélő német bácsi töpörtyűkréme, a szimpatikus, fiatal pártól a mézzel ízesített, valódi málnából és termelői tejből készült gyümölcsjoghurt, a nénitől a mézeskalács, a készítésnek élő, saját termékei árát sem tudó bácsi kolbásza és disznósajtja, a füstölt pisztrángos szaki, a savanyú káposzta, a temérdek rétesek és piték, a sajtok és szappanok nagyon megérik a kiruccanást. "There is always hope", ahogy Aragorn mondta a kétségbe esett fiúnak az orkok ostromára várva a Gyűrűk urában.
