Tegnap délután kedvenc elfoglaltságomnak hódolva a balatoni bicikliúton átfutottam Keszthelyről Balatongyörökre és vissza. Az út a tóval és a tó vonalát követő vasúttal párhuzamosan halad. A félig lefagyott dzsindzsásban loholva volt alkalmam a táj szépségében gyönyörködni, amihez az időnként mellettem elhúzó vonatok is hozzátartoznak. Előre tudtam, hogy nem fogom megállni az utasok számolgatása nélkül, hiszen valamiért csak beledübörögnek, belepöfögnek ezek a kis "parasztmetrónak" titulált szörnyetegek a balatoni nyugalomba.
Mind a két irányban 2-2 szerelvényt láttam elhaladni, összesen tehát négyet. Egyiken sem ült háromnál több utas; igaz, legalább teljesen üres szerelvénnyel sem találkoztam. Korábbi esetekhez hasonlóan most is elemi erővel, a futás okozta adrenalincsúcsra támaszkodva tört fel belőlem a kérdés: MIÉRT? Miért fizetünk azért, miért tartunk fenn vasutat, hog egy munkanappá nyilvánított szombat délutánján négy szerelvényen összesen 8-10 utas közlekedjen? Hasonló élményeket szereztem Pesten, hosszú időre lezárt sorompók előtt várakozva, amikor a végül áthaladó, jóval hosszabb vonaton megszámoltam kb. 10 embert, miközben a két oldalon várakozó kocsisorban 50-100 ember továbbjutását sikerült késleltetni. Vagy a BKV külvárosi járatain, csuklós busz, sofőr, három utas kombóval, amiből kettő amúgy is békésen szunyókáló hajléktalannak látszott.
Természetesen vannak a tömegközlekedésnek fontos, jól kihasznált szegmensei, mint a pesti elővárosi vonatok csúcsidőben, a pesti metró és egyéb belvárosi járatok, és így tovább. De azt hiszem, az egyértelmű, hogy arra a tömegközlekedési koncepcióra, ami egy nem létező utazóközönség nem létező célba jutását igyekszik szinte helytől és időtől függetlenül elősegíteni, a magyar lakosság hangos, érthető, tagolt szóval mondott nemet. Nem kell. Nincs rá szükség, nem akarjuk. Ha kellene, használnánk. Ha nem használjuk, az azért van, mert nem is kell.
Négy adalék:
i) a kilencvenes évek elején, a változás, a világ kinyílásának korában egy barátom Angliában dolgozott. Ő mesélte, milyen furcsa, hogy a városban úgy járnak a buszok, mintha nálunk az egyik hetes busz a másik után jönne. Vidéken viszont egyáltalán nincs tömegközlekedés. Tényleg, milyen furcsa. Valószínűleg annyi történt, hogy ott volt tömegközlekedés, ahol erre igény is volt.
ii) nem tudom, hogy abban az esetben, ha az említett példában egy ilyen szerelvény egy útra számított önköltsége a vonatvezető és kalauz bérével, üzemanyaggal, pályahasználattal, amortizációval együtt 30-50 000 Ft (vagy még több), jegyárbevételben meg generál nyolcszáz forintot, a magyar GDP-hez a 30 000 forintos vagy a nyolcszáz forintos hozzájárulást veszik figyelembe? Az én tippem az lenne, hogy a 30 000 forintot, de ebben a gazdasági statisztikákban járatosabb olvasó kijavíthat. Ha viszont igazam van, akkor vajon a magyar GDP mekkora hányada áll ilyen fiktív teljesítményből?
iii) Természetesen a keszthelyi példában is párhuzamos vasút-busz közlekedésről van szó. Ebbe az irányba busszal is, vonattal is neki lehet indulni. Nem tudom, a buszon hányan utaznak, de az tény, hogy egy ilyen szombat délután rengeteg személyautó van úton, tehát az emberek nyilván közlekednek, csak nem vonattal. A balatoni bicikliúton egyébként még ebben a fagyos időben is találkozni olyan biciklistákkal, akik szemlátomást azért tekernek, hogy eljussanak A-ból B-be. Megkockáztatom, hogy ha forgalomszámlálást tartanánk, Keszthely-Balatongyörök viszonylatban a bicikli is megverné a vasutat.
iv) Feltettem magamnak a kérdést, mi lenne, ha jó fej lennék, és autó helyett vonattal mentünk volna Keszthelyre. A benzin költség ezen az úton kicsit kevesebb, mint 10 000 Ft. A teljesárú menetjegy két főnek oda-vissza, másodosztályon 13 440 Ft. Ha az autónál figyelembe veszem az amortizációt és a többi fix fenntartási költséget, amire elég szigorú szabályok szerint (25 Ft/km) erre az útra nézve 9500 Ft-ot vettem, akkor pusztán költség alapon, hosszú távon a vonat lenne a jobb megoldás. De zsebből költés tekintetében rosszabb, és akkor hol vannak még a kényelmi és rugalmassági szempontok? Ilyen ajánlat mellett nem csoda, hogy a diákok, nyugdíjasok és MÁV dolgozók családtagjai alkotják a vasút törzsközönségét.
