Ami most válságként értelmeződik Magyarországon, az több válság, illetve több problémahalmaz szinkronizált jelentkezése. Ezek részben összefüggenek egymással, részben nem - kicsit félig üres, félig teli probléma, hogy a kapcsolódási pontokat vagy a különbségeket hangsúlyozzuk. A fejlett világból, elsősorban az Egyesült Államokból, kisebb részben egyes európai országokból indult krízis rendszerszintű, bizalmi válság részét remélhetőleg és nagy valószínűséggel kezelni fogják tudni az érintett országok kormányai, központi bankjai, a nemzetközi pénzügyi szervezetek és a piaci szereplők. Ez időbe fog telni, és nem lesz fájdalommentes folyamat, de az általunk ismert világ nem fog lényegileg megváltozni emiatt. A végén majd lehet kasszát csinálni, amikor is kiderül, hogy egy csomó ember jóval szegényebb annál, mint gondolta, mert kevesebbet ér a háza, lakása, nyugdíjpénztári megtakarítása, befektetése. Nem tudom, ennek mennyire lesznek súlyos társadalmi következményei - azt azért nehezen tudom elképzelni, hogy felfegyverzett nyugdíjasok fosztogassanak az utcákon amiatt, mert kisebb lett a kifizetés a vállalati nyugdíjalapból. Inkább azt hiszem, attól az illúziótól kell ismét megszabadulni, hogy létezik hosszú távon magas reálhozamot biztosító befektetés, és visszatérni az "évi 2 % reálhozam" unalmas valóságához. A magas hozam ára a kockázat vállalása, viszont hosszabb távon a kockázat nagy valószínűséggel pénzügyi veszteségekben jelentkezik.
A világban kialakult egyensúlyi problémák, a megtakarítási paradoxon (fejlődő országok finanszírozzák a náluk jóval gazdagabbakat) és társai, ha megszűnni nem is, de valószínűleg csökkenni fognak. Ez szerintem végső soron mindenkinek jó lesz, mert helyre rakja a dolgokat, ösztönzi a gazdagabb országok munka- és megtakarítási kedvét, valamint jutalmazza a korábban szegényeket. Az egy jó kérdés, hogy egy gazdagabb Kína egyben erőszakosabb és számunkra kellemetlenebb, nagyobb katonai hatalommal bíró, fenyegető Kína lesz-e? Lehet, de nem feltétlenül, és talán inkább nem, mint igen. Hadd legyek ennyiben optimista.
Ahol nem látok túl nagy reményt, rövid- és középtávon legalábbis, az a válság magyar ága, ami nagyrészt saját magunknak, illetve az elmúlt 20 év történetének és torzfejlődésének köszönhető. Ez a gyenge és bedolgozó jellegű magyar gazdaság, a kreatív, felkészült és becsületes vállalkozói kultúra hiánya, a brutálisan megcsappant nemzeti vagyon, a szánalmas közigazgatás, a gyenge minőségű és drága közszolgáltatások, az alacsony foglalkoztatottság, a rossz oktatási rendszer, a cinikus, hazug és korrupt vezetés oka és egyben eredménye. Ebből rövid távon kitörni nem lehet, szerintem legalább egy másik 20 év kellene ahhoz, hogy ennek az őrült időszaknak a következményeit magunk mögött hagyjuk. Már ha jó irányba tartanánk.
Nem akarom teljesen pesszimista hangom zárni ezt az írást. A remény ott van az emberekben, akik többsége vétlen és kimaradt a buliból (nem elkúrtuk, ti kúrtátok el!), és azért a külső körülményekben is, mert az EU tagságnak legalább annyi előnye van, hogy megszégyenítésünk fórumai léteznek, és a határok eltűnésével nem lehetséges a bezárkózás, a sértett visszahúzódás. El kell fogadni, hogy Európa hülyéi lettünk, hiába vagyunk meggyőződve népünk természetes zsenialitásáról. Csekély vigasz, hogy bolondok vannak máshol is, csak nem ilyen homogén, magas koncentrációban.
Menteni kell, ami menthető. Hagyni kellene, hogy a külső egyensúlyt, a jövedelmi és ár aránytalanságokat egy gyengébb forint árfolyam javítsa, és nem kellene pánikreakciókat produkálni 20 % árfolyamgyengülés hatására. A munkát terhelő adók és járulékok drasztikus csökkentésével javítani kell a munkavállalás, mint megélhetési forma esélyeit és vonzerejét. Éljen az egykulcsos jövedelemadó! A lehető legteljesebb körben vissza kell venni az adókedvezményeket és támogatásokat, még a beruházási kedvezményeket és fejlesztési támogatásokat is. Az állam által csinált gazdaságból nem fogunk prosperálni. Le kell építeni az ártámogatásokat, mert ezek torzítják a piaci viszonyokat, és önerősítő folyamatokat gerjesztenek (lásd MÁV esete, amit jórészt az ingyenesen és kedvezménnyel utazók kedvéért tartanak fenn a többiek pénzéből). A vagyoni típusú adók, főleg az értékalapú ingatlanadó bevezetésével meg kell próbálni visszahozni valamennyit az elmúlt évek adócsalásának veszteségéből. Meg kell szüntetni a fölöslegesen ellátott állami feladatok (erről majd egy másik írásban, de itt egy érdekes link: www.portfolio.hu/cikkek.tdp) finanszírozását. Mivel a jövedelmi viszonyok javulására rövid távon nem lehet számítani, az életminőség más elemeit kell próbálni javítani (pl. közrend és közbiztonság, környezetvédelem).
