libertárius

Félig én-blog, félig politikai pamflet. Miről NEM szól a blog: nem akarja a libertárius eszmerendszer minden árnyalatát megjeleníteni, pláne nem kisajátítani. Nem képvisel és nem támogat egyetlen politikai pártot vagy létező szervezetet sem.

Friss topikok

Linkblog

Facebook oldaldoboz

A válságról I.

2008.10.22. 12:40 zombizan

Néhány hét leforgása alatt nagyot változott a világ, ami még a hozzám hasonló pesszimista vészmadarakat is meglepte. Az, hogy Magyarországon, és sok más országban - illetve az országok viszonyrendszerében, tehát a világban mintegy generálisan - alapvető egyensúlyi problémák alakultak ki, amelyek feloldása vagy borulása előbb-utóbb elkerülhetetlen, már évek óta nyilvánvaló. Erről az üzleti sajtó konzervatív része (pl. Economist) rengeteget írt, az amerikai ingatlan buborék kialakulásáról és várható kipukkanásáról már évekkel ezelőtt címlapok születtek. Az "irrational exuberance" lehetőségére Alan Greenspan 1996 végén figyelmeztetett.

Az is nonszensznek tűnt, hogy a világgazdaság motorjának szerepét keresleti oldalról nem a szegényebb, növekvő lélekszámú, óriási kielégítetlen fogyasztói és infrastrukturális beruházási igénnyel rendelkező fejlődő országok, hanem a stabil jólét viszonyai között élő, gazdag országok töltik be, élükön az Egyesült Államokkal. A szegények dolgoznak és spórolnak, a gazdagok költenek, a jóléti különbségek pedig inkább növekedni, mint csökkenni látszottak. A pénzt a harmadik világ hercegei, a gazdag olajállamok is a legnagyobb stabilitási problémákkal küszködő piacokra és vállalatokba hordták, mintegy hitet téve a korábbi rendszer fenntarthatósága mellett. Kína megijedni látszott saját fejlődésének erejétől, a nemzeti valuta felértékelődésében nem a globális jövedelemáramlási viszonyok számukra kedvező változásának tényét és további lehetőségét, óriási felzárkózási esélyt, hanem a bármit bármi áron legyártani és exportálni képes gagyi ipar fenyegetettségét látták. A fejlett világban a tőkejövedelmek nemzeti jövedelmen belüli aránya nőtt, a munkajövedelmek rovására (bár abszolút értelemben utóbbiak sem csökkentek), így a kapitalizmus erősödéséről lehetett beszélni.

Magyarországon az eredetileg alacsony bérek és kedvezmények miatt idetelepült, illetve a korábban külföldieknek privatizált ipar dinamikusan növelte a főleg export piacokra irányuló termelését, néha aggódó köröket futva a költségeik emelkedése és a helyi termelésből adódó versenyelőnyük erodálódása miatt. A zömmel hazai piacra gyártóknak a szabadabbá és olcsóbbá váló importtal való versengés jelentett egyre komolyabb nehézséget, ami olyan, hagyományosan erős ágazatokat is kikezdett, mint az élelmiszeripar. A mezőgazdasági termelés részben az import, részben a strukturális problémák miatt válságról válságra evickélt.

Másik oldalról a lakosság passzív és állami kitartott része a XIX. századi brit szelvényvagdosókat megszégyenítő nyugalommal élte szerény életét, örömmel nyugtázva a szociális juttatások és kedvezmények, nyugdíjak, ártámogatások, közalkalmazotti bérek lottónyeremény szerű, semmilyen reálgazdasági céllal vagy folyamattal összhangban nem lévő emelését. A mások által finanszírozott fogyasztói Magyarország, és a dolgozó-termelő Magyarország között egyre nőtt és mélyült a szakadék.

A kettősséget jól példázza a forint árfolyama körüli folyamatos polémia: a belső fogyasztás és a rövid távú pénzügyi stabilitás szempontjából kedvező erős árfolyam fenntartását kívánta-támogatta a társadalmi érdekek többsége, míg az exportáló és importtal versenyző vállalatok és iparágak képviselői néha "betámadtak" a jövedelmezőségüket hátrányosan érintő, őket bizonyos piaci szegmensekből kiszorító erős forint ellen. Megoldás persze erre sem született, illetve nyilvánvaló volt, hogy a szavazók többsége az erős forintnak örül, ami az ezzel ellentétes irányba mutató kormányzati igyekezetet, pl. az árfolyamot szabályozó jegybanki kamatpolitika befolyásolására, az exportőrök érdekében tett verbális gesztusokká silányította. Leginkább még akkor volt ez a téma napirenden, amikor az erős forint mellett kiálló, és egyben a kormányt folyamatosan támadó Járai Zsigmond MNB elnököt fúrták kormányoldalról. A kamat- és árfolyamkérdésben Járaival gyakorlatilag azonos felfogást mutató, de ellenzéki politikát nem folytató Simor András már jórészt mentesült a bírálatok alól. A mostani válság során a relatíve csekély mértékű, legfeljebb a 2008. nyári történelmi forintcsúcshoz képest jelentős árfolyam gyengülés ismét beindította a magyar döntéshozók túlélési ösztönből történő cselekvését. A 300 forintos euró árfolyam kialakulásának, ne adj isten, az árfolyam ezen a szinten történő stabilizálódásának réme radikális (és vitatható eredményességű) kamatemelést generált, továbbá általános világvége hangulatot keltett. Mintha nem az lett volna a probléma, hogy az ország a megtermelt javakhoz képest a mások által megtermelt javakból túl sokat fogyasztott, és a gyengébb árfolyam nem éppen ezt a különbséget csökkentette volna, egy adóemelésnél valószínűleg hatékonyabb és igazságosabb módon.

A 2002-es, forradalmi jellegű közalkalmazotti béremelés fordítva prezentálta a közgazdászok Samuelson-Balassa tételét, miszerint amikor a jelentős termelékenység növekedésre képes iparágakban a dolgozók bérszínvonala emelkedik, ez maga után húzza a termelékenységet nem, vagy csak korlátozottan növelő szolgáltatásokban dolgozók bérét is - ezért a szolgáltatások drágulnak. Az állami alkalmazottak béremelése növelte a versenyszféra bérnyomását, amit a termelő vállalatok csak hatékonyság javítással tudtak volna az egységnyi termelésre jutó bérköltségek emelkedése nélkül kompenzálni. Így a Magyarországon működő vállalatok kettős szorításba kerültek, mert amíg a piaci verseny a globalizáció révén világszerte fokozódni látszott, az inaktivitás vagy a relatíve kellemesebbnek ítélt állami alkalmazás alternatívája belső konkurenciát teremtett a munkavállalók alkalmazása és megtartása szempontjából. A mentális és demográfiai problémákon kívül ez is szerepet játszhatott abban, hogy a versenyszférában történő foglalkoztatás számottevő emelése nem hogy nem sikerült, de mostanára gyakorlatilag lehetetlennek tűnik, és a politikai álmokon kívül lekerült a napirendről. 

(folytatás következik)
 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://libertarius.blog.hu/api/trackback/id/tr5726288

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.