libertárius

Félig én-blog, félig politikai pamflet. Miről NEM szól a blog: nem akarja a libertárius eszmerendszer minden árnyalatát megjeleníteni, pláne nem kisajátítani. Nem képvisel és nem támogat egyetlen politikai pártot vagy létező szervezetet sem.

Friss topikok

Linkblog

Facebook oldaldoboz

Jesus II for president!

2014.10.01. 08:04 zombizan

Ismert érv a vallással kacérkodó emberek szájából, hogy racionális alapon hívő kell legyél. Ha tévedtél, és nincs isten, túlvilág stb, nem veszítesz semmit. Ha mégis van, és te nem hittél, vagy nem tettél úgy, mint ha hinnél, jól megszívod. Most lépjünk túl azon, hogy a szívekbe látó istent mennyire lehet ilyen olcsó trükkel átverni, vagy azon a problémán, hogy "ok, hívő leszek, de konkrétan melyikben higgyek az n+1 verzió közül?", és nézzük meg, mi ennek a tanulsága a politikai verseny számára.

Közkeletű vélekedés, hogy minden politikus cinikus, hazug csaló, aki csak a saját és haverjai érdekét nézi. Ha ez így van, akkor a még ismeretlen és ki nem próbált politikusok közötti versenyt nem a valószínű kimenetel (tényleg cinikus, hazug csalók) következményeivel, ami minden esetben ugyanaz, hanem annak a roppant valószínűtlen esetnek a hatásaival kell megítélni, hogy mégis igazat mondanak. Ha a kifizetési mátrix roppant alacsony valószínűséggel egy hatalmas pozitív értéket tartalmaz, akkor mégis lehet valami okod arra, hogy ezt a politikust támogasd.

Ilyen alapon viszont nem érdemes szarral gurigázni, és tényleg be kell ígérni a MINDENT. A legegyszerűbb megoldás, ha kiáll a reménybeli politikus, és közli a választókkal, hogy ő Jézus Krisztus újbóli inkarnációja. Bármilyen csodára képes, de a kampány alatt nem fog csodákat tenni, mert azt akarja, hogy higgyenek benne, nem azt, hogy a csodákat kövessék. De, ha egyszer megválasztják, örök életet ad az embereknek, megszabadítja őket a betegségektől, lakhatóvá varázsolja az idegen égitesteket stb stb stb. Mindenkinek kurva jó lesz, kivéve a rohadt szemét Zolit, mert ő meg majd jól megszívja. Kell ennél jobb program? 

Ha kiderül, ami, hát, elég valószínű, hogy ő is csak egy cinikus, hazug csaló, akkor ugyanott vagyunk, ahol bárki mással lettünk volna. De, habár nullához közelítő valószínűséggel, megkapjuk ígéretként a végtelen jólétet, akkor a végén sokkal jobb szám van, mint ha valaki csak egy új metróvonalat tud ígérni, oszt azt se csinálja meg.

3 komment

Az állam vigyáz rád - vagy nem

2014.09.26. 07:49 zombizan

Az elmúlt hetekben sűrűn szerepelt a hírekben a Norbi Update Lowcarb Nyrt. tőzsdei bevezetése, főleg a potenciális befektetőknek adott ellentmondásos tájékoztatás, az ezt követő MNB beavatkozás, majd a befektetői tájékoztató kiegészítése kapcsán. Látszólag happy end, amennyiben a céggel kapcsolatos egyik bizonytalanság – mi lesz a cég működése számára elsődleges fontosságú védjegyek sorsa – csökkent. Az állam mégis hasznos és jó, nem de bár?

Hát, nem egészen. A mostani állami szabályozással az egyik, nagyon komoly probléma, hogy olyan várakozásokat kelt, amelynek nem képes megfelelni. Nem csak a befektetői védelem és az általános fogyasztóvédelem területén. A rendőrség és tűzoltóság is veszélyes illúziókat gerjeszt, hogy majd ők megvédenek téged a különböző veszélyektől. Hány ember tart otthonában tűzoltó készüléket? Néhány ezer forintért megvásárolhatók, nem foglalnak sok helyet, még bizonyos esztétikai értékkel is bírnak, legalábbis egy minimalista-posztindusztriális vizuális környezetben :-). Mi történik, ha tűz üt ki lakásban? Hívod a tűzoltókat? A rendőrség is max abban jó, hogy utólag elfogja az elkövetők egy bizonyos, nem túl magas hányadát, amivel a bűnözés kockázatát növeli. Védelemnek nem sok, ha a saját bőrödről és értékeidről van szó.

A tőzsdei szabályozásnál, és a legtöbb, gazdasági életre vonatkozó szabályozásnál is az van, hogy pont a visszaéléseket nem tudják megakadályozni, viszont a jóhiszemű cégek életét megkeserítik. Annak a látványos demonstrálásával, hogy van egy szervezet, aki őrködik a befektetők (más esetekben: fogyasztók) érdekei felett, éppen azt az egészséges gyanakvást és józan észen alapuló felelősségvállalást altatják el, amely mindenek előtt a saját érdekeidet kellene, hogy megvédje.

Úgy tűnik, a magyar embereket n+1-edik alkalommal is el lehet csábítani a kockázatmentes gazdagodásról szóló mesékkel, bár van egy csomó hivatal, aki azon őrködik, hogy ezt ne lehessen. És ha mégis csalódniuk kell, akkor mennek tüntetni, hogy az állam adja vissza a pénzüket. Az OTP elemzői csapata korrekt értékelést készített a cégről, még a kibocsátás felfüggesztése előtt. A védjegyekkel kapcsolatos bizonytalanságra ők is felhívták a figyelmet, de az értékelést ettől függetlenül elkészítették. A modelljük eredményeként a megcélzott kibocsátási árfolyamnál jóval alacsonyabb fair érték adódott. Természetesen mindenkinek jogában áll máshogy értelmezni a publikus információkat, okosabbnak lenni az elemzőknél, esetleg vélt vagy valós igazságtartalmú további értesüléseit a saját mentális modelljébe integrálni. De ha téved, csak saját magát, esetleg a cég menedzsmentjét okolja. Attól, hogy az MNB is beszállt a kommunikációs játékba, az egyén döntési felelőssége semmit sem csökkent. Ha jó üzlet a Norbi részvény, előtte is az volt. Ha nem, ettől még nem lett az.

 

11 komment

A korrupció elleni küzdelem átláthatósága

2014.09.11. 12:34 zombizan

A norvég pénzek körüli kalamajka kapcsán felértékelődni látszik a civil szervezetek magánszemély támogatóinak a szerepe. Akárhogy is végződik most ez az ügy, lényegesen jobban rá lesznek szorulva a közemberek kisösszegű adományaira, mint korábban. Ez valójában nagyon jó, azzal együtt, hogy a kormány szándékait és lépéseit aljasnak, félrevezetőnek, kártékonynak gondolom (és még hosszasan lehetne a negatív jelzőket sorolni).

Teljesen egyetértek azzal, hogy az emberek nyúljanak be a pénztárcájukba és támogassák a nekik szimpatikus ügyeket felkaroló civil szervezeteket. Sőt, igazából nagyon rossznak tartom, ha egy civil szervezet állami pénzből él, legyen az magyar, norvég, amerikai vagy központilag osztott EU pénz. Ha egy tízmilliós országban nincs néhány ezer ember, aki havonta néhány ezer forinttal támogat egy ügyet, akkor valószínűleg azzal az üggyel nem érdemes specializált civil szervezeteknek foglalkoznia (a nagyon niche témákra ott van a szabadidős lehetőség).

Ami nekem nem világos, hogy mondjuk csak abból a három, korrupcióval foglalkozó civil szervezetből, akik most a norvég ügy kapcsán fókuszba kerültek (atlatszo.hu, Transparency International, K-monitor), melyik, milyen hatékonysággal működik? Hol vannak a benchmarkok, ami alapján egy potenciális támogató meg tudja ítélni, hol hasznosul az ő x ezer forintja a legjobban? Hol a teljesítménykényszer?

Megpróbáltam az érintett szervezetek honlapjáról tájékozódni, és érveket keresni azzal kapcsolatban, miért az egyiket vagy a másikat lenne érdemes támogatnom?

Az atlatszo.hu nagyon aktív a támogatók toborzása kapcsán, 4000 olyan embert keresnek, akik havi 1000 forint rendszeres támogatással életben tudják tartani a szervezetet. Ma reggeli állapot szerint 951-nél tartottak, ami azért még elég távol van a céltól. De legalább van cél, potenciális támogatóként nagyjából világos, mit kell tennem és ezért mit várhatok cserébe. A három szervezet közül ők tűnnek leginkább aktivistának, akik utána mennek a dolgoknak. A honlap bemutatja eredményeiket, konkrét, általuk indított ügyeket látunk, aktuális státusszal.

Érdekes módon a "mission statementként" is szolgáló bemutatkozás csak angolul érhető el a honlapon, amelyben a tényfeltáró újságírásra, a korrupcióra vonatkozó adatok gyűjtésére helyezik a hangsúlyt. Ezzel foglalkozik a szervezethez kapcsolódó MagyarLeaks, kimittud.org, Fizettem.hu is. A támogatásokról szóló részben leszögezik, hogy magyar kormányzati forrásból nem fogadnak el pénzt, ugyanakkor a norvég alapot feltüntetik támogatóként, ami ellentmond annak, hogy nem kormányzati forrásból finanszírozzák a működésüket (the NGO is financed by nonpartisan and non-governmental sources).

A K-Monitor is várja a támogatásokat, mind az 1 % felajánlásával, mind eseti alapon. A szervezet tevékenysége a honlap alapján főleg szemléletformálás és ismeretterjesztés, kevésbé oknyomozás, de azért ez utóbbi is említésre kerül, és a honlapon konkrét bejelentések olvashatók. Sajnos az nem derül ki, hogy a bejelentésekkel történt-e bármi azon kívül, hogy ott közzétették őket. Ők nem határolódnak el a kormányzati szponzoroktól, ami annyiban helyes, hogy ők is kapnak norvég és izlandi pénzeket.

A Transparency International magyar irodája a honlap szerint közérdekű érdekérvényesítéssel, oktatással, kutatással, elemzéssel, monitorozással foglalkozik. Támogatást természetesen ők is kérnek.

A fentiekkel nem a három szervezet minősítése volt a célom, csak azt akartam jelezni, számomra nem világos, hogy a három, átfedő tevékenységi körrel rendelkező szervezet közül melyik, milyen módon és mértékben járult, és főként, a jövőre nézve, járulhat majd hozzá a magyarországi korrupció elleni küzdelemhez.

A támogatási kéréseikkel abszolút megszólítottnak érzem magamat, viszont mind a hármat biztosan nem fogom egyszerre támogatni. Jelenlegi benyomásaim alapján az atlatszo.hu támogatását megkezdem, és innentől kezdve szeretnék további eredményeket látni a pénzemért. Nem gondolom, hogy a magyar korrupció felszámolása a norvég kormánynak inkább érdeke, mint a magyar magánszemélyeknek, szóval valahol a dolgok rendes állása az kéne legyen, hogy mi tartjuk el ezeket a szervezeteket. Annyit és azokat, akikre szerintünk szükség van, akik ezt szerintünk megérdemlik. 

10 komment · 1 trackback

Mégis liberális gyíkemberek irányítják az országot

2014.08.25. 14:20 zombizan

Az Indexen "Hiába vártak az ingyenpénzre a fiatal vállalkozók" címmel jelent meg egy sajnálkozó írás arról, hogy korábbi ígéretek ellenére nem kaptak támogatást az ötletekkel pályázó fiatal vállalkozók.

A cikk egy HVG anyagra hivatkozik, amelyből további, érdekes részletek is kiderülnek. Az egyik pályázó már nyárra bevételre számított a "frissen alapított vállalkozásából". Mások pedig, horribile dictu, "saját felelősségre elindították a vállalkozásukat".

Tanulság:

1) Vállalkozókat nem pályázatokkal és államilag finanszírozott képzésekkel kell teremteni. Ez max a munkanélküliség ideiglenes alternatívája lehet.

2) Aki ingyenpénzre vár, az nem vállalkozó, hanem élősködő. Ha saját felelősségre nem indítja el a vállalkozását, akkor légyszi-légyszi az én adópénzemből se tegye!

3) Az országot, minden ellenkező jel dacára, mégis liberális gyíkemberek irányítják. Valószínűleg a trafikmutyi és az állami földbérlet kiosztása is csak arról szólt, hogy be akarták azonosítani a parazita mentalitással rendelkező "vállalkozókat". A nagy leleplezést követően újra lesz cigi a Tescoban, a felsült ügyeskedők pedig jó útra térve mobil appok fejlesztésével lesznek világhírűek.  

 

 

 

Szólj hozzá!

Fagyi lett az ellenzék jéghegyéből

2014.06.26. 07:50 zombizan

2012 elején, amikor a Fidesz kormányzás relatív mélyponton volt, írtam az akkori kormányellenes tüntetéssel kapcsolatos élményeimről. Sajnos úgy tűnik, gyorsan elolvadt az a jéghegy, amelyen a Fidesz Titanicjának léket kellett volna kapnia. Lehet, hogy néha a csokifagyi is jéghegynek képzeli magát a hűtőpultban....

Az eredeti poszt (http://libertarius.blog.hu/2012/01/03/a_jeghegy_visszanyal)

A jéghegy visszanyal

Tegnap végre én is kimentem az éppen aktuális kormányellenes hacacáréra az Operához. Az időzítés (most miért igen, eddig miért nem) részemről inkább praktikus, mint elvi okoknak volt köszönhető, de tény, hogy mostanára nekem is kurvára elegem lett a regnáló társaságból. A szerveződés alapvetően civil jellege is vonzott, továbbá az utolsó pillanatban szerveződő bulik szerencsésebb válfajaként a végére nagyon jó kis baráti társaság gyűlt össze, akikkel aztán még éjfélig múlattuk az időt egy közeli kocsmában. Szóval személyes élményként nagyszerű volt a megmozdulás. 

Ami a demonstrációt illeti: a részvétel élménye, a jelenlévők nagy száma és sokszínűsége, a jogos frusztrációnk közösségi ventilálásának a lehetősége a plusz oldalon áll. A mikrofonhoz jutó szónokok többsége és az egész megmozdulás alapvető koncepciótlansága viszont óhatatlanul a „bóvli ország, bóvli kormány, bóvli ellenzék, bóvli tüntetés” szólánc szövögetésére inspirál. Nem baj, inkább erény lehet, hogy nem egy meghatározott ideológia, politikai platform, akcióterv mentén hívtak minket össze. A hatalomgyakorlás módjával való elégedetlenség, a pökhendi ostobaság miatti felháborodás akkor is összetartó erőt jelent, ha egyébként nagyon szűk az a mezsgye, ahol az ellenzéki összefogás végbemehet. Nem is azt vártam, hogy a végére megszületik az új 12 pont, vagy egy alternatív alkotmányszöveget fogunk az Andrássy út aszfaltjára festeni. De két dolog világosan lejött az este során: egyrészt ez tényleg egy műkedvelő társaság, akiktől egy ilyen demonstráció megszervezése és lebonyolítása is nagyon szép, hősi cselekedet. Valószínűleg a maximum, amire képesek lehetnek. Adakoztunk is rendesen a rendezvény költségeire gyűjtők dobozába. Ugyanakkor egy ország kormányzását ilyen társaságra bízni nyilván nem lehet. Ennyiben Orbán Viktor nyugodtan alhat, nem fogják az utcáról megpuccsolni politikai ellenfelei. 

A másik, lényegesebb dolog az a tátongó üresség, ami a pozitív oldalon, a „milyen országot akarunk Orbánland helyett” kérdésénél megfigyelhető. A jogállamiság védelme rendben van, fontos dolog. Amennyit eddig láttunk az új világból, az a korábbi, tökéletesnek messze nem nevezhető berendezkedés iránt is nosztalgiát ébreszt. Tegyük fel, holnap lesznek a választások, amikor a Fidesszel szemben kialakuló egységfront kétharmados többséget szerez. Lehetőség nyílik mindent visszacsinálni, amit „ezek” tettek, tabula rasaként visszatérhetünk 2010 tavaszának közjogi berendezkedéséhez. De mi lesz azután? 

A szónokok egy része bedobott konkrét sérelmeket, ezekből levezethető vágyakat, amelyekre én olykor Gőgös Gúnár Gedeon hangos sziszegésével válaszoltam. A regionálisan differenciált minimálbér, mint népsérelem? Mi legyen helyette? Egyáltalán ne legyen minimálbér, amit liberális oldalról javasolnak? Kétlem, hogy a szónok erre gondolt. Valószínűleg úgy gondolja, a minimálbéren keresztül az állam keze ügyében olyan kapcsoló van, amelynek tetszés szerinti forgatásával az emberek jólétéről dönthet. Ha Orbán bukik és jön egy új kormány, akkor nyilván jól feltekeri majd a kapcsolót és halleluja. A mélyszegénységben élők nyomoráról a középosztálybeli közönség előtt sírásba forduló hangon megemlékezni szép dolog. Amikor elkezdtek a helyszínen pénzt gyűjteni, először azt hittem, ennek nyomán nekik próbálunk segíteni. De nem. 

Nem azt akarom ezzel mondani, hogy ha a demonstráció szervezői nem tudnak a kormányénál jobb programmal előállni, akkor maradjunk otthon. Csak nagyon hamar el fog jönni az a pillanat, szerintem már el is jött, amikor ki kéne teríteni a kártyákat, a 2010 évi állapothoz való visszatérés mellett mi legyen a továbbiakban? Ugyanis 2010 tavaszán szarban volt az ország, ezért lett Orbánnak kétharmada. A tömegben nagy számban voltak MSZP politikusok és aktivisták. Az előbbieknek nagyon komoly, személyes felelőssége van mindazért a nyomorúságért, amit magunk előtt látunk, beleértve, közvetett módon, Orbán Viktor elszabadulását és kontrollálatlan ámokfutását. Önkritikának, megbánásnak semmi jelét sem láttam. 

Az egyik szónok olyan képzavarral élt, amit sokat fognak idézni. A miniszterelnököt a Titanic kormányosához hasonlította, aki a jéghegy felé tart. Eddig rendben is van a dolog, de aztán meglepő módon kiderült, mi nem a Titanicon utazunk, amire a hasonlat alapján én kapásból gondoltam, hanem mi lennénk a jéghegy. WTF? Ha a Titanic elsüllyed, mi majd elégedetten sodródunk a tengerben tovább?

Szólj hozzá!

Nyílt levél a Kínai Kommunista Párt elnökéhez

2014.06.23. 08:06 zombizan

Tisztelt Hszi Csin-ping Elnök Úr!

Kína nagy ország. Nem csak úgy nagy, mint például Németország, ahol Frankfurt és Hamburg egész közelinek tűnik egymáshoz a térképen, nekünk, magyaroknak mégis meglepő lehet a tény, hogy a két város valójában távolabb van egymástól, mint Győr és Nyíregyháza. Szóval Kína nem így nagy, hanem tényleg. A nagysággal pedig kötelezettségek is járnak, eleget hallottuk ezt a szüleinktől gyerekkorunkban, amikor a kis taknyos Zolika megpróbálta elvenni tőlünk a játékot a homokozóban, a jogos felháborodásból indított ellenakciónk pedig fennakadt az Egyesített Szülői Front Biztonsági Tanácsának fellépésén.

A nagysággal a kisebbek oldaláról nézve két probléma van. Egyrészt ugye bármilyen összehasonlításban csak rosszul jöhetünk ki belőle. Jó, mondhatjuk persze, hogy a lakosság lélekszámához viszonyítva mi több aranyat szerzünk sárkányrepülő eregetésben, mint az Önök hatalmas országának polgárai, de azért alapvetően ciki ez a mentegetőzés. A másik probléma az, hogy a kisebbek, bármennyire is igyekeznek, az esetek döntő többségében lényegtelenek a nagyobbak számára. És Magyarország kicsi. Nem úgy kicsi, mint például Németország, amelyik relatíve csekély mérete ellenére azért több személyautót gyárt évente, mint Kína, hanem tényleg. Na most ha valaki tényleg kicsi, azt a tényleg nagyoknál sajnos legfeljebb a bélyeggyűjtők tartják számon.

A megoldás, ha kizárjuk azokat a lehetőségeket, hogy a kicsik hirtelen megnőjenek vagy a nagyok összemenjenek, csak az lehet, ha a NAGYOK a rájuk jellemző NAGYlelkűséggel megengedik a kicsiknek, hogy az ő feltételeikkel ugyan, de beszálljanak a játékba. Kína esetében létezik egy nagy megbecsülésnek örvendő testület, amely ezer és egy szállal kapcsolódik a magyar gazdasági, kulturális és politikai hagyományokhoz: az Ön által vezetett Kommunista Párt. Javaslatom az lenne, engedjék meg a világ kis országaiban lakó, de a nagy Kína sikereihez legalább lélekben csatlakozni kívánó emberek számára, hogy pártoló tagként belépjenek a Kínai Kommunista Pártba. Úgy gondolom, ez az egyszerű adminisztratív gesztus az ismeretlenség homályában tengődő kis országok milliót segítené abban, hogy a sajátjainak szurkolhasson az Olimpián. Magyarország esetében a keleti eredettudat ápolása, a keleti kulturális és gazdasági kapcsolatok keresése régóta jelen van a közéletben. Miért ne tennénk ezt egy olyan testület keretei között, amely az igazlátó sámánoknál kicsit közelebb áll ahhoz, amit az emberek milliói saját tapasztalatból átélhettek?

Ezért a nagylelkű gesztusért cserébe, kis ország lévén, nem sok mindent tudunk felajánlani, de azért a vendég nem érkezhet üres kézzel a vendégségbe. A KKP pártoló tagjai önkéntes munkában, kommunista szombatok keretében ápolhatnák a magyar-kínai közös múlt emlékeit. Tudja Elnök Úr, hogy a budapesti Hadtörténeti Múzeum bejáratánál ősi kínai ágyúk díszelegnek? Mivel ezen ágyúk Magyarországra kerülésének körülményei, hogy úgy mondjam, nem felelnek meg az új kor szellemében ápolni kívánt kapcsolataink erkölcsi színvonalának, első körben azért kampányolnának pártoló tagjaik, hogy az ágyúkat az ország szolgáltassa vissza jogos tulajdonosának, a kínai népnek. Amely kínai nép aztán ezeket az ágyúkat nagylelkűen a magyar népnek ajándékozhatná, mert mégis macerás volna felzsuppolni őket a Budapest-Peking közvetlen járatra. Innentől kezdve a KKP pártoló tagjai ápolhatnák ezeket az ágyúkat, havonta fényesre suvickolva csöveiket. Jó időben díszőrséget állhatnak az ágyúk mellett ráérő, nyugdíjas tagjaink. Cserébe pedig az erkölcsi elismerésen és az Óriás Testvér sikerei felett érzett örömön kívül kedvezményre jogosító kuponokat kaphatnának a tagok a kínai büfék és a Józsefvárosi Piac megmaradt részének kínálatához.

Amennyiben ésszerű javaslatom elnyeri Főtitkár Úr tetszését, magamnak mindössze az elsőnek kibocsátott, CN-HU 00001 számú pártoló pártoló tagi igazolványt kérem cserébe.

Őszinte tisztelettel:

Egy magyar polgár

(név és cím a szerkesztőségben)

3 komment

The debt-bomb-theme-song

2013.03.29. 09:18 zombizan

Szólj hozzá!

Válság-barométer: új autó értékesítés Európában (UPDATE)

2013.03.20. 15:19 zombizan

Frissítettem korábbi ábrámat az egy főre jutó új személyautó értékesítésről néhány kiválasztott kelet- és nyugat-európai országban.

Az elmúlt fél évben Spanyolország Csehország szintje alá esett, míg Szlovákia megelőzte Portugáliát.

Görögország már a mi szintünkön van.

Olaszország és Franciaország folyamatos hanyatlásban.

New car sales v 4.jpg

 

Szólj hozzá!

Címkék: Címkék

A ciprusi helyzet tanulságai

2013.03.18. 11:02 zombizan

A bankbetétekre Cipruson kivetett egyszeri adó emeli a tétet az európai válságkezelésben. Közhely, hogy a bankok létének alapja a bizalom. Jelenleg a pénzügyi szektor, a bankbetétekre vállalt állami garancia miatt, az adófizetők pénzéből finanszírozott támogatás előnyeit élvezi. A bizalmat részben vagy egészben az állam biztosítja. Ha a betétek visszafizetésére csak a bankok tőkéje és eszközei jelentenék a garanciát, mára már nagyon kevés banknak lennének betétei, ergo kihelyezhető forrásai. Ezek a bankok nagyon magas saját tőke mellett működnének, drágán adnák a hiteleket, ellenben a betétekre alig fizetnének kamatot. Az állami garancia mellett természetesen vannak más fedezeti eszközök is, pl. a magyar betétbiztosítási alap, amelynek tőkéjét mellesleg egy takarékszövetkezet csődje majdnem teljesen felemésztette. Ilyen körülmények között állami garancia nélkül a mi bankjaink sem működhetnének.

Ciprus a legújabb frontvonal a stabil helyzetű, nettó befizető EU tagországok és a labilis periféria küzdelmében. Az ország válságának egyik eleme az óriásira nőtt bankszektor konszolidációs igénye, amelynek forrásszükséglete túltett az állam lehetőségein. Vagy, az állam úgy gondolta, túltesz a még felvállalható politikai kockázat melletti lehetőségein, és EU pénzből szerette volna megoldani ezt a problémát. A megoldás ára az egyszeri veszteség kényszerű lenyelése a betétesek részéről. Ezt az eszközt az összes eddigi válságkezelési fordulóban kerülték. Hatásában az EU övezetből való távozásra hasonlít, amikor is az addig euróban jegyzett betéteket görög drachmára vagy ciprusi fontra váltanák. Az előnye, amennyiben az emberek elhiszik, hogy tényleg egyszeri megoldásról van szó, hogy számszerűsíti és egyben realizálja a kockázatokat, míg a saját valuta jövője egy kiszámíthatatlan leértékelési pálya befutása lenne. Hátránya, hogy a bankrendszer konszolidációja mellett más gazdasági probléma megoldását nem segíti, míg a saját, gyengülő valuta a helyi gazdaság nemzetközi versenyképességét javíthatná.

A ciprusi intézkedés az első reakciók alapján még a magyar közvéleményben is megrökönyödést keltett. Ami azért vicces, mert a forint csak tavaly októberhez képest 10 %-ot gyengült az euróval szemben, tehát lehet úgy nézni a dolgot, hogy ezt az adót a magyar (forint) betétesek már meg is fizették. Nem beszélve arról, hogy ez nem csak a megtakarításokat, de a jövedelmeket is negatívan érintette, amit a ciprusi lépés elvileg nem.

Az euró szépsége, hogy egyik ország sem rendelkezik önálló monetáris politikával. A német gazdasági szereplők érdekei nem azonosak a periféria eladósodott országainak az érdekeivel.  De, ha továbbmegyünk, a megtakarításokkal rendelkező német középosztály érdekei sem azonosak a máról holnapra élő német munkanélküliével. Csak amíg egy országon belül a természetes érdekellentétek a politikai folyamat során elvileg kompromisszumra vezetnek, EU szinten hiányzik a valódi demokrácia. Nagyon hamar nemzeti adok-kapokká fajulnak az egyeztetések, az eredménnyel pedig senki sem elégedett. A periféria országainak a bankóprés beindítása lenne az érdeke, szinte korlátlan forrásbiztosítással a gazdasági szereplők számára, ahogy az amerikai FED teszi. Ebben az esetben reménykedhetnének abban, hogy a bankok nemzetállami segítség nélkül is túlélnek, a vállalatok hitelhez jutnak, a fogyasztás növekedhet. Az inflációs várakozások emelkedése, és a monetáris politika következményes szigorítása pedig olyan kockázat, amely egy politikai ciklusokban gondolkodó vezetés számára a bibliai Jelenések könyve időhorizontjával állítható párhuzamba.

A stabil gazdasági és államháztartási helyzetű – nevezzük így – északi országok számára a bankóprés kevés előnnyel és sok, jövőbeli, potenciális hátránnyal rendelkezik. A németek a XX. századi hiperinflációk emlékétől kínozva szinte vallási elvszerűséggel utasítják el az überlaza monetáris politika gondolatát. Ezért a „mennyiségi könnyítés” egy olyan orvosság, amit a szimptómák rosszabbodása esetén kiskanállal adagolnak az európai betegeknek, szemben az amerikai preventív lökésterápiával. Az, hogy az európai betegek eddig túléltek, akár a kezelés sikerének is tekinthető. Viszont az, hogy éppen annyira betegek, mint amikor elkezdték a kezelést, nem állít ki túl jó bizonyítványt orvosaik szakértelméről.

Mi ebből a tanulság a mi számunkra? Egyrészt, hogy nálunk a bankszektor meghatározó külföldi tulajdona – bár hordoz bizonyos kockázatokat – a válság alatt összességében inkább áldás volt, mint átok. Más se hiányozna nekünk, mint 2-3 nagybank kényszerű állami konszolidációja. Erre külföldi tulajdon mellett is sor kerülhet, de eddig a külföldi tulajdonosok nem hagyták veszni leányaikat. Másik, hogy euró nélkül a magyar gazdaság jelenleg jobban boldogul, mintha mi is az övezet tagjai lennénk - bár az önálló monetáris politika előnyeit a devizahitelek öröksége nagyrészt ellensúlyozza. Az euró bevezetése katasztrofális hiba volt a mediterrán periféria országaiban. Harmadrészt, sajnos, le kell mondanunk arról az illúzióról, hogy a magyar gazdaság az európai fellendülés farvizén majd kinövi a problémáit. A gazdasági helyzet jelenleg romlik, és nem javul Európában. Aki arra számít, hogy 1-2 év múlva – Orbánnal vagy Orbán nélkül – Magyarország növekvő gazdaság lesz, illúziókat kerget.      

3 komment

Címkék: EU Ciprus Bankóprés Magyar válságkezelés

Korrupció ellen a Mandineren, a MOL támogatásával

2012.12.04. 07:24 zombizan

Pallaghy Orsolya a korrupció elleni küzdelem lehetőségéről írt a Mandineren. Az oldal támogatója a MOL.

1 komment

A válság története számokban

2012.11.13. 11:38 zombizan

Az Európai Autógyártók Szövetségének honlapján talált statisztikából készítettem az alábbi ábrát.

12 havi mozgóátlag adatot vettem, hogy a jelentős havi fluktuációt kiszűrjem, és az abszolút értékesítési számokat elosztottam az ország lakosságával (1000 főben), hogy a kisebb és nagyobb országok összehasonlíthatók legyenek.

Különösebb magyarázat nélkül is beszédesek ezek a számok, ami az elmúlt öt év történetét illeti. Olaszország és Spanyolország elhagyja a gazdag európai országok klubját. Görögország padlón, Portugália érdekes módon csak az utóbbi egy évben zuhant nagyot. Látszik a roncsprémium hatása 2008-2009-ben. Lengyelek meglepően kevés új autót vesznek, de tartják a szintet, a csehekhez és szlovákokhoz hasonlóan. Magyarország Románia szintjén.

New car sales v 4.jpg 

 

2 komment

Címkék: Címkék

A "költségeredmény" a CIG Pannónia biztosítónál

2012.02.29. 22:17 zombizan

Érdekes mondat hangzott el a CIG Pannónia vezérigazgatójával, Gaál Csabával készült portfolio.hu interjúban. A bizonyítványt, vagyis a rossz árbevételi és eredmény számokat magyarázó cégvezető a kilábalás egyik forrásaként az ún. "költségeredményt" jelölte meg: "Ennél valamivel nagyobb a második tétel, az ún. költségeredmény. A beérkező biztosítási díjak egy részét félretesszük bizonyos költségekre, de ténylegesen ennél kisebb mértékű költségek merülnek fel. Ebből a különbségből származik bizonyos költség- és profitfedezet."

Mivel itt alapvetően megtakarítási célt szolgáló biztosításokról van szó, elég nyilvánvalónak tűnik, hogy ezek a költségek fedezése címén félretett, majd csendben profittá alakuló tételek bizony az ügyfelek befizetéseiből származnak és az ő hozamukat csökkentik. Nem tudom, hogy a "költségeredmény" kifejezés a számviteli szakemberek számára mennyire ismert és értelmezhető (számomra fából vaskarikának tűnik), de a leírt megoldás kísértetiesen emlékeztet a bankok azon (korábbi?) gyakorlatára, hogy kezelési költség címén a tényleges költségekkel köszönő viszonyban sem lévő terheket róttak ki szemrebbenés nélkül ügyfeleikre.

Amennyiben a tulajdonosok megnyugtatása volt a CIG vezetőjének a célja, "hogy itt kérem aztán ahány rókáról amennyi bőrt lehúzni lehet, azt mi le is húzzuk", akkor ez lehet, hogy sikerült neki, de én, mint naiv ügyfél ezek után tuti, hogy messzire fogom kerülni a biztosító háza táját, valamint fokhagyma-koszorúval és szenteltvízzel fogom távol tartani az esetleg nálam próbálkozó ügynökeiket.  

Szólj hozzá!

Sajnáljuk az EU milliárdjait?

2012.02.25. 08:36 zombizan

Az Európai Bizottság a Magyarországnak járó kohéziós támogatások részleges felfüggesztését javasolja. Az eseményekkel foglalkozó kommentárok többsége ezt a lépést - amelynek tényleges bekövetkezési valószínűsége nem túl magas - egyértelmű negatívumként tárgyalta. Nem csoda, hiszen eleve büntetésnek szánták, a büntetés lehetőségével kívánnak minket jobb útra téríteni.

Ebben a környezetben üdítően hatott Oszkó Péter megjegyzése, miszerint a támogatások tényleges hasznosulási arányát figyelembe véve nem biztos, hogy effektív veszteség érné Magyarországot. Könnyen lehet, hogy olyan pénzt vonnának el tőlünk, amit amúgy se lennénk képesek felhasználni. A hivatalos álláspont persze mindig abból indul ki, a korábbi problémák ellenére Magyarország szárazra fogja szívni a brüsszeli csecset. Nekünk járó pénzből abban egy csepp sem marad. Akár jól esik, akár nem, legyűrkőzzük. Ha hányni fogunk tőle, akkor is.

Szerény véleményem szerint csak jól járnánk azzal, ha beváltanák a fenyegetést. A már megkezdett, társfinanszírozott programok folytatódhatnak. Amire nem lenne mód, pontosabban a vártnál jóval kisebb tér nyílna, az újabb nagyívű, pénztemető projektek indítása lenne. Annak, hogy még mindig nem jár a négyes metró Budapesten, nem az Európai Unió az oka. Annak sem, hogy a magyar gazdaság olyan siralmas helyzetbe került, ahol jelenleg tartunk. A brüsszeli pénzek sajnos nem voltak alkalmasak arra, hogy a magyar gazdaság fejlődését fenntartható módon segítsék. Az EU támogatásával megvalósult fejlesztések döntő többsége nem hozott létre értéket teremtő, hosszú távon adóforintokat termelő tevékenységeket. Még az úthálózat fejlesztése csak-csak olyan dolog, ami a vállalkozások működési környezetét kedvezően befolyásolja. Ugyanakkor attól, hogy a román vendégmunkás hamarabb hazaér Olaszországból, még nem lesz több adóbevétel az országban.

Az EU pénzek beáramlása egy olyan, támogatásfüggő gazdaság kialakulását segíti, ahol nem a piaci igények, hanem a magyar és brüsszeli bürokraták döntése juttatja megbízáshoz, bevételhez, nyereséghez a vállalkozásokat. A keynesi pénztemetés példáit látjuk magunk körül. Ami egyfelől nyilván gazdasági tevékenységet jelent (az eredeti példázat is erre utalt), másfelől kiszorítja, feleslegessé és finanszírozhatatlanná teszi a valódi magánkezdeményezések létrejöttét. Azt kell csinálni, azt kell építeni, amire pénzt adtak, nem azt, aminek értelme van. Piramist is építhetnénk ennyi erővel.

Ha én lennénk egyszemélyben a kormány és parlament (tudom, ezt diktatúrának hívják), akkor a brüsszeli támogatásokkal beruházni kívánó önkormányzatoknak, állami szerveknek kötelezően előírnám, hogy bevételeikből a megépült intézmények működtetésére és karbantartására előre zároljanak megfelelő összegeket. Ha nem elég, vessenek ki adókat, vagy csökkentsék az egyéb kiadásaikat. Új kultúrház, uszoda, játszótér és főtér kell a városba? Semmi gond, ha ezt megépítitek, akkor x millió forinttal több lesz az éves kiadásotok, erre való felkészülésként már idén y millió forintot egy bankszámlán kéretik elhelyezni. Ja, hogy nincs? Akkor nézegessétek még egy ideig a turulmadár helyett a szovjet hősi emlékművet a városház előtt.

1 komment

A nagy bunga-bunga átverés

2012.02.11. 09:34 zombizan

Berlusconi hírhedt bunga-bunga partijai kapcsán jutottam el a következő, érdekes történetig: adott volt egy gazdag, excentrikus brit úriember, William Horace de Vere Cole, aki fiatal korától kezdve a beöltözős, átveréses tréfák megszállottja volt. Adott volt továbbá egy világhatalom Nagy-Britannia, amely a XX. század elején fensőséges nyugalommal, gazdaemberi büszkeséggel tekintett a gyarmati tisztviselői és kereskedelmi képviselői által igazgatott és ellenőrzött kontinensekre. Adott volt, harmadszorra, az Abesszin birodalom, amely akkor még többé-kevésbé független hatalomként uralta a mai Etiópia területét.

Számos, sikeres poén kivitelezése után de Vere Cole 1910 február 7-én táviratot küldött a Dreadnought csatahajóra, amelyben a külügyminisztérium nevében felszólította a hajót, készüljenek fel egy abesszin hercegekből álló delegáció fogadására. A Cole úrból és hasonszőrű barátaiból (köztük a később Virgina Woolf néven híressé vált írónővel) álló díszes társaság beöltözött keleti ruhákba, feketére suvickolták arcukat, álszakállt ragasztottak, és egy újabb átverés eredményeként VIP vasúti kocsival utaztak a kikötőig, ahol már várta is őket a haditengerészet díszőrsége. A derék tengerésztisztek kisebb problémával szembesültek, amikor sem abesszin zászlót nem tudtak előkeríteni, sem az abesszin himnuszt nem ismerték, de ügyesen kivágták magukat a kellemetlen szituációból: abesszin helyett egy másik, brit uralom alatt álló afrikai monarchia, Zanzibár zászlóját húzták fel és az ő himnuszukat játszották, amit nyilván betanultak egy korábbi látogatás alkalmával. "Néger-néger, tökmindegy" gondolhatták a brit officérek, és Cole úr kegyesen elsiklott eme kisebb pontatlanság felett. 

A pompás csatahajó látványától jogosan felizgatott ál-küldöttség a latin és görög szavak egyvelegéből álló halandzsa nyelvüket az afrikaiasnak gondolt "bunga-bunga" kifejezés gyakori ismételgetésével gazdagították. A tökéletesen sikeres átverés sajtó útján történő ön-leleplezése után a bunga-bunga igen hamar mémmé vált, így amikor kicsivel később a valódi abesszin uralkodó is Angliába látogatott, az utcagyerekek "bunga-bunga" kiáltásokkal kísérték a szultán útját. Aki egyébként szintén el szeretett volna látogatni a brit haditengerészethez, de erre sajnálatos módon már nem tudtak sort keríteni. "Egy abesszin uralkodó, egy látogatás" - ebből indulhattak ki az admirálisok - valódi vagy sem, az már nem az ő problémájuk.  

Szólj hozzá!

Sötét árnyak Európa felett

2012.01.28. 22:24 zombizan

Igencsak érdekes dolgot olvastam a mai Financial Timesban. Az Európai Központi Bank (ECB) elnökének a davosi fórumon tartott pénteki előadásából megtudhattuk, az intézmény rendkívüli, három éves futamidejű kölcsönök nyújtásával 489 milliárd euró értékben biztosított finanszírozást decemberben az európai kereskedelmi bankok számára, amellyel az elnök értékelése szerint egy igen-igen súlyos hitelezési összeomlást sikerült megakadályozni ("we have avoided a major, major credit crunch"). A tegnap közzétett adatok szerint decemberben váratlanul lecsökkent a bankok hitelezési hajlandósága a lakosság és a vállalkozások irányába. A vállalatok novemberről decemberre 37 milliárd euró értékben nettó törlesztőkké váltak, nyilván az új hitelek hiánya miatt, ami a hivatalos statisztikák kezdete (2003) óta a legnagyobb havi csökkenés volt. Ezzel egyidejűleg jelentősen csökkent a betétek állománya is, az európai lakosság folyószámla egyenlege például 24 milliárd euróval csökkent, amely szintén havi rekordot jelent.

A fenti hírek számomra az elmúlt hónap magyar eseményeit is kissé más megvilágításba helyezik. Nem akarom mentegetni kormányunkat, amit gazdaságpolitika címén előadnak, az szimplán szörnyű. Ugyanakkor látni kell a helyünket ebben a világban, azon belül is az európai problémahalmazban. Úgy tűnik, nem csak a magyar lakosság kezdte el kivenni a pénzét a számlákról az év vége előtti hetekben. Az, hogy ez nálunk nem a bankok, hanem a kormány hitelességének a kérdésévé vált ("befagyasztják a bankbetéteket" rémképe), bizonyos értelemben még jó is, mert a kormánynak még mindig sokkal több eszköz van a kezében a hitelesség visszaszerzése érdekében, mint amit egy mezei kereskedelmi bank az általános bizalomvesztés légkörében tehet. A forró krumpli játék már jó ideje tart, senki nem tudja biztosan, hol és mekkora veszteség lesz a végén a leértékelt pénzügyi eszközökből, legyenek azok csőd szélén tántorgó államok kötvényei vagy a magánszféra visszafizethetetlen hitelei. Amíg a sűrű, sötét homály állapota fennáll, nagyon nagy az európai pénzügyi rendszer sebezhetősége - amint ezt tegnap az ECB elnöke is megerősítette.        

1 komment

A sikeres gazdasághoz taposni kell

2012.01.18. 07:59 zombizan

Nem hagyományos gazdaságélénkítési megoldások kitalálásában nem csak a magyar gazdasági wodoo mágusai jeleskednek. A brit kormány tervei szerint 2013-tól jelentős mértékben növekedne a megengedett legnagyobb sebesség autópályákon és egyes városi övezetekben. Az előbbieken a jelenlegi 70 mérföld/óra (112 km/h) helyett 80 mérföld/óra (129 km/h) lenne a megengedett sebesség.

A sebességhatár emelése személyes preferenciáktól függően tekinthető logikus, az embereket racionális felnőttekként kezelő lépésnek, vagy veszélyes, környezetpusztító intézkedésnek. A pro és kontra érvekbe nem is mennék bele, nem a mi problémánk. Az érdekes számomra az illetékes miniszter azon érvelése, hogy a sebességhatár emelése stimulálni fogja a brit gazdaságot, mert az emberek hamarabb eljutnak A-ból B-be, és az így megtakarított időt vélhetően hasznos gazdasági tevékenységgel fogják tölteni. Ezzel kapcsolatban nekem lennének kétségeim, de ha másként nem, az üzemanyag fogyasztás növekedésén keresztül valóban lehet élénkítő hatása egy ilyen változásnak. Jó hatással lesz az autójavító műhelyek forgalmára is, bár a kórházi kezelések miatt kieső bankár és bróker munkaórák a másik oldalon visszafogják a gazdaság fejlődését (viszont növelik a keresletet az egészségügyi szolgáltatások iránt).

Mivel kormányunk elvileg csupa nyitott, a jó ötleteket és tanácsokat külföldről megszívlelni hajlandó emberből áll, elképzelhető, hogy az újabb különadók és nagyívű, "fizessen valaki más helyettünk" típusú elképzelések helyett itt is a sebességhatár emelése lenne a megoldás? "Ha egy bankár egy nap átlagosan 53 percet tölt utazással és 8 óra 47 percet munkával, munkaideje alatt pedig óránként 12,4 M Ft értékű hitelt helyez ki, akkor mennyivel több hitelt helyez ki 645 bankár egy nap alatt, ha az utazási idő 42 percre csökken és a megtakarított időt munkára fordítják?" olvashatják majd gyerekeink az új tanterv szerinti matematika felmérőben.

Szólj hozzá!

Kívül tágasabb?

2012.01.14. 11:05 zombizan

Három és fél évvel ezelőtt azért kezdtem ezt a blogot, hogy hangot adjak frusztrációmnak az EU támogatási pénzek értelmetlen felhasználása miatt. Természetesen nem gondoltam, hogy ettől bármi változik, de nekem jól esett. Ami azóta történt a világban, az sajnos az én korábbi, pesszimista várakozásaimat is messze felülmúló válság lett. Viszonylag új fejlemény, hogy a gazdasági válság egyre nyilvánvalóbban politikai válsággá kezd eszkalálódni az Európai Unióban, hiszen az uniós gazdaságpolitika hagyományos eszköztára kimerült és elégtelenné vált.

Amennyiben Magyarországot az EU tagállamaként hagyják csődbe menni a Brüsszelben meghatározó szerepet játszó tagállamok, akkor megkockáztatom, a mi uniós karrierünknek vége. Természetesen én is úgy gondolom, saját helyzetünkről döntően mi magunk, a magyar állampolgárok által megválasztott jelenlegi és korábbi kormányok tehetnek. Vagy inkább az a gazdaság- és társadalomfejlődési modell, amely nem csak a kormányok bűne, de a politika vétsége kétszeresen is megállapítható: azáltal, hogy sokszor aktívan serkentette a maladaptív viselkedési formák kialakulását (inaktivitás, támogatás-függőség, politikai korrupció), és azáltal, hogy a szavakon túl nem tett eleget ezek visszaszorítása érdekében (adócsalás, állami ellátórendszerek anomáliái, hétköznapi korrupció).

Amivel én most foglalkoznék, az nem az államcsőd esélyeinek latolgatása és lehetséges katasztrófa forgatókönyvek felvázolása, ezt megteszik mások helyettem. Inkább azon gondolkodom, ha egyszer túl leszünk rajta, így vagy úgy, de kialakul egy új normalitás, akkor mi lesz? Van élet az Unión kívül? Le tudunk válni Brüsszelről, vagy meghunyászkodva nyalni kell az enni adó kezet? Távozásunk elvileg kétféle úton is bekövetkezhet - az más kérdés, hogy még egyikre sem volt példa soha az európai integráció történetében: kiléphetünk vagy ki is zárhatnak minket. Részben mind a kettő a mi döntésünk eredménye lesz.  

A legnagyobb problémának régóta azt érzem, hogy a magyar lakosságnak az EU csatlakozást a zsákmányszerzés logikájával próbálta eladni a politikai elit. Olyan, lottónyereményre hasonlító szerencsének állították be, amely a beáramló pénzek miatt erőfeszítés nélküli jólétet fog eredményezni. Arra, hogy ez távolról sem ilyen egyszerű, az uniós pénzek ésszerű felhasználásához is kell egy alapvető fejlettség bla-bla-bla, sokan figyelmeztettek akkoriban, főleg külföldről. Meglehetősen fölöslegesen. A magyar politikus, ezért aztán egy idő után a magyar választó is elhitte, pénzt kapni csak jó dolog lehet. Bizonyos szempontból nem is jártunk rosszul, az értelmetlen dolgok mellett épültek hasznos dolgok, autópályák, kórházi részlegek is, amit jól ki tudunk használni.

Ugyanakkor azáltal, hogy az ország gazdasági irányításának egyik legfőbb, deklarált célja az EU támogatások megszerzése volt, sebezhetőbbé váltunk a későbbi válság időszakában. A magyar államadósság számottevő hányada játszóterek, falusi főterek, uszodák, és ki tudja még mennyi nagyívű, társfinanszírozott projekt miatt halmozódott fel. Félreértés ne essék: nem mondom, hogy egy szép, felújított, korszerű játszótér ab ovo hülyeség. Ha szükségünk van rá, építsük fel. Egy dolgot ne tegyünk, vagy inkább nem szabadott volna megtennünk: olyan dolgokat építeni a támogatások lehívása érdekében, amit anélkül soha nem építettünk volna meg. Most tele van az ország frissen épült, korábbihoz képest nagyon szép középületekkel, közterekkel, amelyek idővel nyilván az enyészeté lesznek, mert nemhogy karbantartásra, de működtetésre sem lesz elég pénze az államnak, az önkormányzatoknak.  

Nincs rá egyértelmű bizonyítékom, de úgy vélem, az EU csatlakozás utáni, relatív eufória nélkül (a magyar ritkán tud örülni, de valamennyire mégis sikerült) a magánszektor eladósodottsága sem érte volna el az ismert, kritikus mértéket. Amikor azt láttuk magunk körül, százféle módon épül-szépül kis hazánk, közben mindenhonnan azt hallottuk, sok évszázad után révbe értünk az európai kikötőben, kézenfekvőnek tűnt, hogy saját életünkben is megújulásra, hosszú távú elköteleződésre van lehetőség. A konvergencia-sztori (emlékszünk még erre a kifejezésre?) logikus magyarázatként szolgált az ingatlanárak és a bérek emelkedésére (következményként a nyugdíjak emelésére), a kamatok és infláció csökkenésére, a forint erősödésére. Szép lett volna, ha igaz lett volna.

A válság során kiderült, vagy inkább elindult a folyamat, amelynek során ki fog derülni, hogy alapvetően csak magunkra számíthatunk, mert az EU csatlakozás semmilyen, alapvető problémát nem oldott meg Magyarországon. Sokáig, másokkal együtt azt hittem, legalább a politikai élet normalizálódására, a korrupció visszaszorulására pozitív hatással lesz az európai intézményrendszerbe tagozódásunk. Tévedtünk. És most nem csak Orbán Viktor ámokfutására gondolok, mert nem lehetünk olyan rövid emlékezetűek, hogy a szocialista kormányzás ostobaságát, korrupt voltát el tudjuk felejteni. Sajnos az EU nem véd meg önmagunktól, viszont hamis illúziókat táplál. Olyan, mint egy gagyi golyóálló mellény, amelyben büszkén parádézhatunk egészen addig, amíg nem kezdenek lőni ránk. Nagy baj, ha elhisszük, hogy ezért fogjuk megúszni a becsapódó golyókat.

A jövőre nézve, úgy gondolom, egyértelműsíteni kellene önmagunk számára, hogy vagy saját erőből fogunk normális országot építeni, vagy sehogy. Ez majdnem független attól, hogy végül tagjai maradunk-e az Uniónak. Vagy egyáltalán mi lesz az Unió, amelynek tagjai maradhatunk, ahonnan kiléphetünk, esetleg kidobhatnak minket?  

A gazdasági elit viszonya ambivalens volt a csatlakozáshoz, nyilván összefüggésben azzal, hogy a saját vállalatuk számára inkább lehetőséget vagy inkább fenyegetést láttak a nagyobb integrációban. A vámok leépítése, az áruk szabad mozgásának megteremtése már jórészt a csatlakozás előtt végbement, néhány lényeges kivétellel, mint pl. az élelmiszerek kereskedelme. Az a nemzetközileg versenyképes magyar ipari és szolgáltató szektor, amelyre jogosan büszkék lehetünk (függetlenül attól, hogy valóban magyar vállalatokról, vagy külföldi cégek szimpla leányairól van-e szó), már az EU csatlakozás előtt felállt, számukra a csatlakozás nem igazán jelentett új lehetőségeket. Ahol a lehetőségek többet számítottak volna, az újonnan alapított vállalatok, de általában a kis- és középvállalati szektor, gyengének bizonyult. Többet szenvedtek a bejövő konkurenciától, mint amennyi lehetőséget ki tudtak használni külföldön. Számukra, ha volt fellendülés, az a belső fogyasztás növekedéséből adódott, amely áttételesen persze összefüggött a csatlakozással. 

Megkockáztatom, ha el tudjuk felejteni a támogatásvadászatot, akkor a magyar gazdaság EU-n belül és EU-n kívül is életképes. Vagy ha nem, akkor sem belül, sem kívül nem fog túlélni. Amennyiben a kereskedelmi játékszabályok nem változnak lényegesen (ismétlem, már jórészt a csatlakozás előtt is szabad volt a pálya), akkor az erős vállalatok számára nem lesz egyértelműen hátrányos, ha lekerül a csillagos lobogó a közintézményekről. Nyilván sokan csalódnának, akik a támogatási bizniszben érdekeltek, de nem gondolom, hogy az ő kínjuk hosszú távon a magyar gazdaság alapvető baja kéne legyen. Másokkal ellentétben viszont abban sem hiszek, hogy gazdasági téren az EU-n kívül jobbak a lehetőségeink. Inkább azt mondanám, mind a két opció járható út lehet, a buktatók pedig majdnem azonosak.

Ami a vállalati és a lakossági szektor számára is az új realitás része kell legyen, az a forrásbőség időszakának a vége. Elengedhetetlen, hogy a lakossági megtakarítások aránya növekedjék, hiszen arra nem számíthatunk, hogy majd külföldi forrásokkal pótoljuk a lyukakat. Ha kilépünk vagy kizárnak minket, akkor ez fokozottan igaz lesz. Ebben én nem látok akkora problémát, amennyiben a hosszú távú fenntarthatósági szempontokat helyezzük előtérbe. Rövid távon gond lehet. A szomorú igazság az, hogy Magyarország sikere fejben dől el: ha változik a mentalitás, sikeresek leszünk. Ha nem, lassú kínlódás lesz még a gyerekeink és unokáink osztályrésze is. Kérdés, hogy a mentalitás kedvező irányú változása szempontjából az EU tagság fennmaradása vagy megszűnése mit jelentene? 

Szólj hozzá!

A spanyol hadihajó és a szomáliai kalózok

2012.01.12. 22:29 zombizan

"Spanyol hadihajót támadtak meg szomáliai kalózok" címmel találtam egy friss hírt kedvenc portálunkon. A kissé szórakozott kalózok összetévesztették az éppen őrájuk vadászó hadihajót a kiszemelt teherhajó áldozatukkal. Nem túl meglepő módon a rajtaütésből nem a kalózok kerültek ki győztesen. Vajon csak a késői óra és a halmozódó kialvatlanság miatt érzem úgy, ennek a különös esetnek némi tanulság értéke van ideiglenesen letelepedett nomádokból álló társadalmunk számára?

3 komment

Mit tehet a szélsőjobb az országért?

2012.01.10. 17:47 zombizan

Az, hogy gáz van, nem kétséges. Szerintem annyira gáz van, hogy eljött az a történelmi pillanat, amikor együttműködni, összefogni, saját személyes érdekeinket az ország megmentésének alárendelni lelkiismereti parancs. Természetesen az országot fenyegető veszély miatti szükséghelyzet nem ment fel senkit a helyzet kialakulásáért viselt felelősség alól. De ha tűz van, oltunk, nem arról vitatkozunk, ki dobta el a csikket.

Az, hogy ebből mi következik a kormányzati oldal szereplői számára, elég világos. Sajnos még mindig nem látszik, hogy teljesen értenék a helyzetet, hárítás helyett a megoldáson dolgoznának. Viszont a szükséghelyzet a parlamenti ellenzéket sem hagyhatja hidegen, nem tehetnek úgy, mintha Orbán távozásáért cserébe semmilyen katasztrófa elviselése sem lenne túl nagy áldozat. Bármennyire is nagy lehet a kísértés, hogy Fidesz-valutával fizessenek az elmúlt évekért, minden objektív nehézséget a kormány hibájaként interpretáljanak, minden korrekciós lépést szükségtelen megszorításnak bélyegezzenek, most nem ennek van itt az ideje. Még az igazi háborúban is időt szoktak adni arra, hogy elvigyék a sebesülteket, eltemessék a halottakat.

Jelen pillanatban a legnagyobb parlamenti frakció a Jobbiké, és a szélsőjobb a parlamenten kívül is az egyik meghatározó kulturális és politikai irányzat az országban. Az ilyen mozgalmak hívei többnyire a magyarság védelméről, Magyarország naggyá tételéről, a magyar emberek érdekeiről szoktak áradozni, akkor is, ha saját tevékenységük konkrétan a legkevésbé sem segíti az áhított célok megvalósítását. Nyugaton vérmérséklettől és politikai beállítottságtól függően unalommal, gúnnyal, viszolygással, baljós előérzetekkel vagy leplezetlen utálattal fordulnak a nosztalgikus szélsőjobb kelet-európai képviselői felé, akikhez hasonlót a Lajtán túl bizony keveset találni. A mérsékelt jobboldal számára nálunk mindig készen állt a csapda, hogy a szélsőjobbal való együttműködés gyanúja vezessen a politikai ítélőszékhez. 

Ilyen körülmények között a hazai szélsőjobb valószínűleg azzal tudja a legtöbbet tenni az országért, ha lehetőséget ad a kormánynak a látványos elhatárolódásra. Ha van egy kép, ami az Orbánnal szembeni bizalmatlanságot, a példát statuálás vágyát nyugati szövetségeseink körében hatékonyan oldhatja, az egy valódi diktatúra veszélyének rémképe a langyos diktatúrácska helyett. A parlamenti ellenzék baloldali fele sem hiszem, hogy szívesen ülne be a Jobbik csónakjába az Orbánbuktatás reményében. Amennyiben szélsőjobbos honfitársaink a haza valódi érdekeit a szívükön viselik, akkor ideje lenne kevéssé tisztelt kormányunkat a nemzetközi nyilvánosság előtt kriptoliberális csőcseléknek, a nemzetközi szervezetek ügynökeinek, a kizsákmányoló kapitalizmus szekértolóinak bélyegezniük. Ha OV korábbi ígéretéhez híven legalább verbálisan ki tudja azt a két pofont osztani és haza tudja küldeni a hőzöngő legényeket, azzal olyan szolgálatot tesznek az országnak, amit más módon sajnos aligha nézek ki belőlük.

1 komment

Budapest v. Brüsszel címvédő, második menet

2012.01.06. 08:35 zombizan

Amit Orbán és társai az IMF-EU megállapodás ügyében előadnak, az nyilvánvalóan iszonyú veszélyes az ország számára. Amennyiben valódi államférfiról van szó, úgy ha az ország gazdasági rendszerének összeomlását kell elkerülni, akár "I am stupid" táblával a nyakában is elmegy Canossát járni Brüsszelbe. Függetlenül attól, kinek milyen mértékben van igaza. Ezt hívják személyes áldozatnak.

Mindezzel együtt úgy gondolom, ezzel az üggyel sikerült elérnünk, amire titkon szerintem OV vágyott: valós súlyunkon felüli jelentőségre tettünk szert a világban zajló hatalmi játszmákban. Ha nem a bőrünkről lenne szó, azt mondanám, rendkívül érdekes lesz figyelni, meddig képes eszkalálódni az egyéb tagállamokkal és a Bizottsággal folytatott politikai kötélhúzás. A görög és olasz párhuzamot nem érzem teljesen találónak, mert Görögország minden megadott segítség ellenére de facto csődbe ment, ahol mi még nem tartunk (és nem is kaptunk annyi segítséget!). Berlusconi kormányzása pedig hosszú ideje válságról válságra jutott, részben a saját személyes ügyeinek (korrupció, bunga-bunga) köszönhetően, ami Orbán Viktorra megint nem mondható el.

Egy szankciókkal való fenyegetéssel elért magyar kormányváltás rendkívül rossz üzenet lenne. Egyrészt az így létrejövő szakértői kormányra óhatatlanul úgy tekintene a lakosság nagyon nagy része, mint a Habsburgok helytartó tanácsára a történelmünk során. Mivel a szakértői kormány feladata nem a jólét növelése, hanem az államcsőd elkerülése lesz, nem gondolom, hogy bármi esélyük lenne népszerűségre szert tenni a választók körében.

Másrészt figyelmeztető jelzés a jövőre nézve minden kis ország és a demokratikus deficit miatt aggódó EU polgárok számára is, ha a Bizottság politikai királycsinálóvá szeretne válni. Kíváncsian várom a brit álláspontot ebben a kérdésben, akiknek szerintem a legrosszabb félelmeit és legerősebb előítéleteit erősítheti meg, ha a Bizottság a gazdasági segítségnyújtást politikai kérdéssé teszi.

A magyarok számára nagyon fontos kérdés, hogy a jövőben a Bizottság akár a kisebbségi jogok területén is hajlandó lesz-e aktivista szerepet játszani, például egy szélsőségesen nacionalista szlovák vagy román kormánnyal szemben? Az EU alapvető értékeinek megsértésére ugyanúgy lehetne hivatkozni a magyar kisebbség jogainak korlátozása esetében is. Nem kis dolgokról van itt szó.

Persze Orbánék számára is nyitva áll az eszkaláció lehetősége, amellyel az ország érdekében remélem, hogy nem fognak élni. Ha a Bizottság tényleg kísérletnek tekinti ezt a válságot egy nagyobb érdekérvényesítő szerep kikényszerítésére a maga számára, akkor óhatatlanul jogilag problémás vizekre eveznek. A magyar kormány helyében ragaszkodnék az illetékessségi vita minél nagyobb nyilvánosság előtti, explicit lefolytatásához, mert a kritikus hangok mellett hamar fel fognak merülni alapvető jogi kérdések az európai integráció működésével kapcsolatban. Nem biztos, hogy a Bizottságnak érdekében áll kinyitni Pandora szelencéjét ebben a más szempontból is kritikus pillanatban. De ezzel a válsággal mi nem nyerhetünk, így ideje bedobni a törölközőt.

Szólj hozzá!

A jéghegy visszanyal

2012.01.03. 09:59 zombizan

Tegnap végre én is kimentem az éppen aktuális kormányellenes hacacáréra az Operához. Az időzítés (most miért igen, eddig miért nem) részemről inkább praktikus, mint elvi okoknak volt köszönhető, de tény, hogy mostanára nekem is kurvára elegem lett a regnáló társaságból. A szerveződés alapvetően civil jellege is vonzott, továbbá az utolsó pillanatban szerveződő bulik szerencsésebb válfajaként a végére nagyon jó kis baráti társaság gyűlt össze, akikkel aztán még éjfélig múlattuk az időt egy közeli kocsmában. Szóval személyes élményként nagyszerű volt a megmozdulás. 

Ami a demonstrációt illeti: a részvétel élménye, a jelenlévők nagy száma és sokszínűsége, a jogos frusztrációnk közösségi ventilálásának a lehetősége a plusz oldalon áll. A mikrofonhoz jutó szónokok többsége és az egész megmozdulás alapvető koncepciótlansága viszont óhatatlanul a „bóvli ország, bóvli kormány, bóvli ellenzék, bóvli tüntetés” szólánc szövögetésére inspirál. Nem baj, inkább erény lehet, hogy nem egy meghatározott ideológia, politikai platform, akcióterv mentén hívtak minket össze. A hatalomgyakorlás módjával való elégedetlenség, a pökhendi ostobaság miatti felháborodás akkor is összetartó erőt jelent, ha egyébként nagyon szűk az a mezsgye, ahol az ellenzéki összefogás végbemehet. Nem is azt vártam, hogy a végére megszületik az új 12 pont, vagy egy alternatív alkotmányszöveget fogunk az Andrássy út aszfaltjára festeni. De két dolog világosan lejött az este során: egyrészt ez tényleg egy műkedvelő társaság, akiktől egy ilyen demonstráció megszervezése és lebonyolítása is nagyon szép, hősi cselekedet. Valószínűleg a maximum, amire képesek lehetnek. Adakoztunk is rendesen a rendezvény költségeire gyűjtők dobozába. Ugyanakkor egy ország kormányzását ilyen társaságra bízni nyilván nem lehet. Ennyiben Orbán Viktor nyugodtan alhat, nem fogják az utcáról megpuccsolni politikai ellenfelei. 

A másik, lényegesebb dolog az a tátongó üresség, ami a pozitív oldalon, a „milyen országot akarunk Orbánland helyett” kérdésénél megfigyelhető. A jogállamiság védelme rendben van, fontos dolog. Amennyit eddig láttunk az új világból, az a korábbi, tökéletesnek messze nem nevezhető berendezkedés iránt is nosztalgiát ébreszt. Tegyük fel, holnap lesznek a választások, amikor a Fidesszel szemben kialakuló egységfront kétharmados többséget szerez. Lehetőség nyílik mindent visszacsinálni, amit „ezek” tettek, tabula rasaként visszatérhetünk 2010 tavaszának közjogi berendezkedéséhez. De mi lesz azután? 

A szónokok egy része bedobott konkrét sérelmeket, ezekből levezethető vágyakat, amelyekre én olykor Gőgös Gúnár Gedeon hangos sziszegésével válaszoltam. A regionálisan differenciált minimálbér, mint népsérelem? Mi legyen helyette? Egyáltalán ne legyen minimálbér, amit liberális oldalról javasolnak? Kétlem, hogy a szónok erre gondolt. Valószínűleg úgy gondolja, a minimálbéren keresztül az állam keze ügyében olyan kapcsoló van, amelynek tetszés szerinti forgatásával az emberek jólétéről dönthet. Ha Orbán bukik és jön egy új kormány, akkor nyilván jól feltekeri majd a kapcsolót és halleluja. A mélyszegénységben élők nyomoráról a középosztálybeli közönség előtt sírásba forduló hangon megemlékezni szép dolog. Amikor elkezdtek a helyszínen pénzt gyűjteni, először azt hittem, ennek nyomán nekik próbálunk segíteni. De nem. 

Nem azt akarom ezzel mondani, hogy ha a demonstráció szervezői nem tudnak a kormányénál jobb programmal előállni, akkor maradjunk otthon. Csak nagyon hamar el fog jönni az a pillanat, szerintem már el is jött, amikor ki kéne teríteni a kártyákat, a 2010 évi állapothoz való visszatérés mellett mi legyen a továbbiakban? Ugyanis 2010 tavaszán szarban volt az ország, ezért lett Orbánnak kétharmada. A tömegben nagy számban voltak MSZP politikusok és aktivisták. Az előbbieknek nagyon komoly, személyes felelőssége van mindazért a nyomorúságért, amit magunk előtt látunk, beleértve, közvetett módon, Orbán Viktor elszabadulását és kontrollálatlan ámokfutását. Önkritikának, megbánásnak semmi jelét sem láttam. 

Az egyik szónok olyan képzavarral élt, amit sokat fognak idézni. A miniszterelnököt a Titanic kormányosához hasonlította, aki a jéghegy felé tart. Eddig rendben is van a dolog, de aztán meglepő módon kiderült, mi nem a Titanicon utazunk, amire a hasonlat alapján én kapásból gondoltam, hanem mi lennénk a jéghegy. WTF? Ha a Titanic elsüllyed, mi majd elégedetten sodródunk a tengerben tovább?

 

2 komment

Keress munkát vagy férjet, hirdesd lakásod a bankjegyeken!

2011.12.01. 07:49 zombizan

Lehet, hogy az ötlet nem új, de én most hallottam róla először. Oroszországban a falakra ragasztott cetlik helyett a kezükön átmenő bankjegyekre ragasztják vagy írják apróhirdetésüket az emberek. Az előnyök nyilvánvalóak: nem tépik le, vélhetően elolvassák, majd gondosan tovább is adják az új típusú szórólapot a megcélzott közösség tagjai. Nem tudom, egy átlagos 100 rubeles vagy 1000 forintos bankjegy naponta hány ember kezén megy át, de a hirdetés hatékonyságával súlyozva nem tűnik rossz módszernek egy random célcsoport elérésére. A módszer jelenleg nem tűnik törvénytelennek sem, bár a Duma már összeült a problémát orvosolandó. Gyors internetes keresés eredményeként a módszer 2007-ben Kínában és 2009-ben már Csehországban is hódított.    

4 komment

Legyen a szombat mindig munkanap!

2011.11.04. 22:27 zombizan

Pártunk és kormányunk számára van egy egyszerű, a magyar történelmi hagyományokhoz illeszkedő, gazdaságilag racionális javaslatom annak kifejezésére, hogy Magyarországon új, munka alapú világ köszöntött be. Hozzák vissza a szombati munkanapokat, ne csak a mostani, szünnapcserés esetekre, hanem állandó jelleggel. Nem is kellene minden szombatot munkanappá tenni, elég lenne visszatérni a hetvenes évek második feléig működő, "minden második szombat szabad" rendszerhez. Természetesen ezeken a szombatokon az iskolákban is lenne tanítás, hasonlóan a gyerekkoromban még működő megoldáshoz.

A változás hatalmas szimbolikus értékkel bírna, hiszen kifejezné azt, a jövőben mindenkinek többet kell dolgoznia. A meglévő munkaszerződéseket úgy lenne ajánlott átalakítani, hogy a munkaidő növekedése a béreket a ledolgozandó órák számánál kisebb mértékben emelje, magyarán az órabéreket csökkentse. Mivel a mostani 40 órával szemben 44 óra lenne a standard heti munkaidő, ami 10 % többletet jelent, 5 % béremelés mellett a dolgozó is többet keresne, a munkaadónak is jutna a hatékonysági többletből. Az intézkedés nyilván nem lenne népszerű a dolgozók körében, mondhatni kiakadnának tőle. Viszont a jelenlegi gazdasági woodoo ámokfutása helyett valóban stimulálná a gazdaságot, a külföldi befektetők felé demonstrálná, komolyan gondoljuk a kilábalást és nagyot lendítene Magyarország nemzetközi versenyképességén, tőkevonzó képességén. A nép pedig idővel megszokná, talán a kormány elzavarása után sem csinálná vissza az új garnitúra. 

Szólj hozzá!

9-9-9 %

2011.10.19. 08:16 zombizan

Az amerikai politikai rendszerből nekem az előválasztások tetszenek leginkább. Egymáshoz elméletileg közel álló ideológiai platformról vitáznak különböző személyiségű emberek, azzal a céllal, hogy meggyőzzék választóikat, ők a leginkább alkalmasak az ellentábor vezetőjének kihívására a következő választáson. Ez a fajta belső demokrácia Magyarországon, de Európa többi részén is jellemzően hiányzik. Nálunk a párton belüli markáns véleménykülönbségek többnyire már csak a széthullás stádiumában bukkannak a felszínre. Vagy ha meg is jelennek gyökeresen eltérő vélemények a nyilvánosság előtt, kívülállóként ezzel nem tudunk mit kezdeni.

Franciaországban most a szocialista elnökjelöltek számára megrendezték az előválasztásokat, aminek annyi pozitív hozadéka biztos volt, hogy kiderült, léteznek eltérő vélemények, de az igazán esélyes jelöltek csak a szürke különböző árnyalatait képviselik. Kétségtelen, hogy az amerikai előválasztásokon is hajlamosak egy ponton elvérezni a radikális jelöltek, akik saját pártjuk szavazóinak tetszenek, de a függetlenek megnyerésére kicsi az esélyük. Ugyanakkor négy évvel ezelőtt Obama éppen ilyen marginális (ha nem is radikális) pozícióból szerezte meg az elnökjelöltséget (ami a republikánusok népszerűségi mélypontja miatt szinte biztos elnökséget is jelentett) az establishmentet képviselő Hillary Clinton elől.  

A jövő évi amerikai elnökválasztás kapcsán most a republikánusoknál nyitott a verseny, hiszen a demokraták hivatalban lévő elnököt indítanak. A republikánusok között az utóbbi időben tört előre egy igazi színes figura, a szó több értelmében is. Herman Cain egy fekete üzletember republikánus, ami azért több évtizeddel a polgárjogi küzdelmek után is viszonylag szokatlan kombináció. Takarítónő anyja és három állásban dolgozó apja mindent megtett azért, hogy a gyerekeik sikeresek legyenek, és Cain élete az amerikai álom beteljesülése lett. Nem tudom, mennyire valós az esélye az elnökjelöltség megszerzésére, de meglehetősen szokatlan (ugyanakkor alapvetően logikus, ha a bőrszín helyett a politikai álláspontok harcát szeretnék látni) lenne egy fekete elnök ellen fekete kihívót indítani.  

Ami a jelenlegi republikánus mezőnyből kiemelte, az a 9-9-9 néven összefoglalt radikális adóreform programja. A jelenlegi, komplex adórendszer helyébe 9 % társasági adó, 9 % személyi jövedelemadó és 9 % ÁFA lépne. Más adó nem lenne. Magyar szemmel ez az adórendszer rendkívül alacsony terhelést jelentene, főleg az ÁFA csökkentése miatt. Ugyanakkor az Egyesült Államokban jelenleg nincs szövetségi szinten kivetett forgalmi adó, államonként változó, hogy adóztatják-e, és ha igen, milyen rátával a vásárlásokat. A kritikusok szerint a Cain javaslat erősen regresszív, a jómódú háztartásoknak kedvező, a szegényeket hátrányosan érintő lenne. Cain véleménye szerint ez az adórendszer eleinte a jelenlegihez hasonló bevételt generálna, ugyanakkor kevésbé torzító, a gazdasági növekedés szempontjából kedvezőbb lenne. Hazai kifejezéssel "munkára ösztönző". A jelölt honlapja szerint 2000 milliárd dollár GDP növekedés, 10 % béremelkedés és a 6 millió új munkahely várható az új adórendszertől. Ez utóbbi szám azért azt mutatja, "merjünk nagyot álmodni" tekintetében van mit tanulniuk a magyaroktól, hiszen nálunk egy harmincad akkora, gazdasági fejlettség és foglalkoztatottság tekintetében még inkább elmaradott országban sikerült 1 millió új munkahelyet ígérni.     

Nem tudom, amerikai választóként a 9-9-9 terv mögé állnék-e? Egyfelől mindig csábító egy radikálisan egyszerű és összességében igazságosnak tűnő, a kettős adóztatást csökkentő adórendszer ígérete. Én is azon az állásponton vagyok, egy ideális világban mindenki eldöntheti, akar-e a nagyobb személyes jóléte kedvéért többet és/vagy jobban dolgozni. Vagy inkább kevesebb pénzzel, de több szabadidővel élvezi az életet? Másrészt a terv a felületes szemlélő számára is hagy megválaszolatlan kérdéseket, pl. a társadalombiztosítás területén. Amit feltétlen irigylek az amerikaiaktól, az a lehetőség, hogy egy ilyen adóreform tervéről a jelölési folyamatban tétre menő vitát folytathassanak. Ráadásul egy ilyen jelölt személyéhez kapcsolódva. Talán egyszer eljöhet az idő, amikor Magyarországon egy saját életével gyönyörű példát mutató roma üzletember fog érvelni a politikai életben a "munkaközpontú adórendszer" mellett.   

Szólj hozzá!

A brit és magyar parlamenti képviselők helytállása a második világháborúban

2011.10.01. 10:31 zombizan

Érdekes adatra bukkantam újságolvasás közben. A második világháborúban 23 aktív brit parlamenti képviselő vesztette életét katonai szolgálatban. A szám meglepően magas, mind a teljes brit katonai veszteséghez (382 600 fő), mind a parlament létszámához viszonyítva ( 615 képviselőt választottak 1935-ben). Az első világháborúban csaknem azonos számú, 22 brit képviselő halt meg (miközben a teljes katonai veszteség jóval több, 886 939 fő volt). Nyilvánvaló a brit képviselők történelmi hajlama a katonai szolgálatra és a hősi halálra háború idején. De mi volt a helyzet Magyarországon?

Mielőtt a kérdésre választ próbálnék adni, röviden a brit képviselőkről. A 23 ember közül a többség talán inkább baleset áldozatának tekinthető, delegációkat szállító repülőgépeken, elsüllyesztett hajón vesztették életüket. Volt, aki öngyilkos lett, mert nem mehetett aktív szolgálatra, egy képviselőt pedig a túlhajszoltság vitt a sírba. De vannak a listán gyalogsági tisztként, harci pilótaként elesett képviselők is. Annyi mindenképpen megállapítható, hogy a brit képviselők keresték a lehetőséget az életük kockáztatásával járó aktív szolgálatra.
 
Elkezdett foglalkoztatni a kérdés, vajon a magyar országgyűlés akkori képviselői közül hányan gondolták személyesen kivenni a részüket a háborúból, osztozván az egyszerű állampolgárok sorsában, akiket a többségük támogatásával küldtek ki a frontra? Nos, kutakodásom eredményeként igazán egyet sem találtam, aki megfelelt volna ennek az elvárásnak. Képviselő nálunk is akadt bőven, az Országgyűlési Almanach szerint 296 képviselőt választottak vagy neveztek ki 1939-ben. Magyar halott is, 300 000 körülire becsülik az elesett magyar katonák számát.
 
Bevallom, nem néztem végig az összes képviselőt, nem is volt könnyű adatokat találni róluk a neten. Mivel azt feltételeztem, bizonyos kor felett már aligha jöhetett szóba a katonai szolgálat, az 1900 után születettekre fókuszáltam, akik a háború kitörésekor még nagyjából szolgálatképes korban voltak. Nem sikerült mindenki sorsát halálukig követni, de nem találkoztam olyannal, akinél a „kötelességteljesítés közben hősi halált halt” típusú befejezésre utaló bizonyíték lett volna. Talán egy kivétellel: Bajcsy-Zsilinszky Endre ismert élettörténete a személyes bátorság és aktív ellenállás szép példája. Kicsit azért lóg ki mégis a sorból, mert nem a háború iránti lelkesedés, hanem éppen az ezzel való szembeszegülés okozta vesztét.
 
Akiktől elvártam volna, hogy a Don kanyarban, vagy az előrenyomuló szovjet csapatokkal szembeni védekezés során teljesítsék akár a halál árán is kötelességüket, a jobboldali kormánypárti és szélsőjobboldali nyilas képviselőktől, azok nyilván úgy gondolták, ez nem az ő sorsuk, hanem az általuk halálba küldött parasztoké. Az, hogy a háború után esetleg kivégezték, bebörtönözték őket, megint csak nem gondolom, hogy ugyanaz a kategória lenne, mint mondjuk a dunkirki visszavonulás során elesett 33 éves Ronald Cartland, vagy a Normandiában a csatatéren eltemetett 26 éves George Charles Grey brit képviselők esete.
 
Alapos kutatómunkával nyilván jobban körbe lehetne járni ezt a kérdést. Érdekes volna például összevetni a háború kitörése előtti szóhasználatot, a „bátorság”, „hősiesség”, „harci szellem”, „ősi erény” stb kifejezések és megfelelőik előfordulási gyakoriságát az illetők későbbi sorsával. Valamiért az az érzésem, a verbális hősiességben a korabeli magyar képviselők nem maradtak volna alul brit kollégáikkal szemben. Annyira biztos nem, amennyire a tettekké váló bátorságban sikerült nekik.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása