Így a választások közeledtével úgy vagyok én is a politikával, mint az egyszeri ateista a karácsonnyal: tudom, hogy nem nekem szól a dolog, mégis kedvet kapok egy kicsit hozzá. Annyira azért nem, hogy beállnék bármilyen párt szekerét tolni, vagy az alkalmi támogató aláírásoktól és a saját szórakoztatásomra végrehajtott protest szavazástól eltekintve komolyabb energiát fordítanék a politikai életben való részvételre. Az eszemmel tudom, hogy egy átverő shownak vagyok a részese, a szememmel meg látom, milyen képtelen alakok igyekeznek az életem feletti kontroll megszerzéséből részesülni.
Bár a múltkor olyanra vetemedtem, amit már nagyon régen nem tettem: elkezdtem egy párt, konkrétan a DK választási programját olvasni. Ebből kiderült, hogy ha a DK hatalomra kerülne, mindenki az adóhivataltól kapná a fizetését. A munkáltatók a teljes munkabér költséget, a nettó fizetést, az adót, a járulékokat átutalnák a hivatalnak, amit orwelli módon Adóügyi Szolgálatnak neveznének. Ez a csodás szolgálat aztán az állami sarcok levonása utáni részt továbbítaná a dolgozóknak. Érted, nem befizetünk az adóhivatalnak, hanem pénzt kapunk tőle. Nyalhatjuk az enni adó kezet. Zseniális. Kár, hogy ez a javaslat nem kapott nagyobb figyelmet, mert ennél jobb kifejezése nem lenne annak, mennyire az államtól függ az életünk.
Szóval a DK felőlem lehúzhatja magát a vécén, de azon mégis elgondolkodtam, hogy ha programot írnék, mi lenne benne. Az alábbiakban néhány pont, amit én szeretnék Mezei Mariska és Közönséges Kázmér választó orra alá dörgölni.
1) Demográfia, nyugdíj és egészségügy
Nem kell ahhoz Einsteinnek lenni, hogy az ember kimatekozza, közép és hosszabb távon nagy szarban lesz az ország. A demográfiai folyamatok meglehetősen jó előretekintést adnak, mivelhogy a 30 év múlva 30 éves korba lépő emberek már megszülettek. Vagy inkább nem. Ha kizárjuk azt a lehetőséget, hogy egyszer csak megérkezik egy szíriuszi űrhajó egy millió magasan képzett magyar fiatallal, akik mind a földi hazában képzelik el a további életüket, akkor tök egyértelmű, hogy a jövőbeli magyar állam kábé egyetlen feladata az elszegényedett, szellemileg leépült öregek tömegének életben tartása lesz. Ezt nem panaszként mondom, ez ténymegállapítás. Ha van valami értelme egy olyan politikai struktúrának, mint az ország, akkor nem lehet hagyni nyomorban meghalni az öregeket. Másra viszont nem lesz pénz. Az a párt, amelyik nem ezt a kérdést teszi a programjának a középpontjába, illúziót árul.
A félreértések elkerülése végett: nem vagyok nemzethalált vizionáló, busongó kuruc. A dolgok nagyobb rendjében teljesen mindegy, hogy lesz magyarság vagy sem. Ezt a demográfiai folyamatot nem lehet megfordítani. Majd esetleg ki fog alakulni egy új egyensúly a távoli jövőben, harmad vagy negyed ekkora lakosság mellett. Aki másról beszél és másra készül, az kamuzik. A kérdés csak az, mit tehetünk ma a jelenben, hogy ezt a feladatot, Magyarország zsugorítását, minél kevesebb felfordulás mellett el lehessen végezni.
Egyéni szinten pl azt, hogy elmenekülünk az országból egy szerencsésebb vidékre, főleg, ha fiatalok vagyunk. Ez annyira racionális választás, hogy a jelenlegi keretek között minden 30 év alatti embernek ez lenne a személyes jó tanácsom. Na de valamit kezdeni kell az itt maradóknak is magukkal és a környezetükkel. Az egyik dolog, amit tehetünk, az a fiatalok számára egy versenyképes ajánlat, hogy mégse menjenek el. Ki kell őket hagyni abból a visszataszító pilótajátékból, ami a nyugdíj- és egészségbiztosítási rendszer. Ne kelljen belépniük az állami nyugdíjrendszerbe. Ha takarékoskodni akarnak öregkorukra, válasszanak maguknak egy önkéntes nyugdíjpénztárat. Senki más nyugdíját ne kelljen fedezniük azzal a járulékkal, amit most sarcként befizettetnek velük, de aminek a reálértékét sosem fogják a saját nyugdíjukban viszontlátni.
Hasonló módon egy fiatal és egészséges ember ne legyen kényszer-szolidaritásra ítélve idős és beteg emberekkel. Ne kelljen egészségügyi járulékot sem fizetniük, csak ha akarnak, egy magánbiztosítónak, aki aztán a piacon vesz nekik ellátási szolgáltatásokat.
A fiatalok számára így Magyarország, legalábbis anyagi szempontból, vonzó hely maradna. Na de ki fizetné ennek az árát? Hát mindenki más. A nyugdíjkorhatárt haladéktalanul fel kellene emelni, vagy inkább folyamatosan emelkedő pályán tartani, minden kedvezmény megszüntetésével. Hozzá kell nyúlni a jelenlegi nyugdíjakhoz és egyértelművé kell tenni a még aktív korosztálynak, hogy a sok-sok év alatt befizetett járulékuknak nagyrészt búcsút mondhatnak. Az állam nem fogja tudni betartani a nyugdíj ígéreteit. Az okosabb ezt magától is tudja, de ezt explicitté kell tenni. Ilyen értelemben csődöt kell jelenteni a saját polgárai felé.
Az egészségbiztosításnál meg kell határozni az ellátások egy szűkre vett körét, amit az állam adókból finanszírozni tud, minden mást pedig magánbiztosítással kell fedezni. Aki azzal kampányol, hogy állami forrásból felvirágoztatja az egészségügyet, hazudik. Amire én esélyt látok, hogy az állami ellátás visszaszorulása mellett kialakulhasson egy olyan, korszerű magánellátás, ami most hiányzik, jórészt pont az állami rendszer kiszorító hatása miatt. Amire pedig nagyon-nagy szükség lesz, az a leépült időseket ápoló intézményrendszer nagyarányú bővítése. Sok százezer, önálló életre képtelen, beteg idős emberrel fogunk együtt élni – már akik maradnak az országban, és nem a másik ország időseit ápolják majd jobb körülmények között.
2) Lakhatás
A lakásállománynál van egy sok évtizedes, vagy inkább évszázados elhanyagolásból adódó, irdatlan implicit adósságtömeg. A tulajdonosok nem szeretnek, vagy nem tudnak a házak fenntartására költeni, ami durván vissza fog ütni. Konkrétan a fejünkre fog omlani a ház, amiben lakunk, ha nem teszünk ellene. Alapvetően nem az állam dolga ezt a helyzetet kezelni, bár vannak olyan területek, pl. Budapest műemlékkel teli belvárosa, ahol nehezen maradhat ki belőle. Amit az állam leginkább tenni tud, az a szabályozási korlátok eltávolítása az ingatlanok és építésre alkalmas területek szabad használata elől. Lehessen nagyobb házat építeni a kisebbek helyére, beépíteni a kerteket, ha a lakók így döntenek. Ezzel lehet bevonni olyan tőkét, ami a meglévő lakásállomány fokozatos cseréjét biztosíthatja, és ezzel lehet a lakásszámot növelni. Legalábbis azokon a helyeken, ahol az emberek még szeretnek lakni és ahová szívesen költöznek. A többi helyen a probléma megoldódik magától.
3) Településpolitika, cigányság
Számomra döbbenetes, hogy még mindig milyen sok ember él olyan területeken, amelyek gazdasági értelemben évtizedek óta haldokolnak. A magyar vidéket nem lehet felvirágoztatni. Amit az állam tehet, ha jót akar, hogy az elköltözést segíti (lásd előző pont). 10 millió ember, ami már inkább csak kilenc, és hamarosan nyolc lesz, Budapesten is elfér. Vagy abban a 3-4 klaszterben, ami életképes és magától is fejlődik. Ehhez kapcsolódik a cigányság helyzete, akik jórészt ezeken a reménytelen területeken élnek. Nekik még kevesebb esélyük van helyben boldogulni, mint bárki másnak. A városi önkormányzatok szívesen meg is szabadultak tőlük, olyan falvakba kényszerítették őket, ahol nulla felemelkedési esélyük van, de legalább nincsenek szem előtt. Bármennyire is népszerűtlen ez a többség egy jelentős része számára, nekik is pont annyi joguk van itt élni, mint bárkinek. Segíteni kell őket abban, hogy beköltözzenek a városokba, ahol van munkalehetőség. A legnagyobb segítség valószínűleg az, ha egyéni szinten elfogadjuk, hogy ők is emberek, és nekik is joguk van az élethez.
4) Oktatás
A magyar oktatási rendszer rossz, mert rossz eredményt ad. Semmi más nem számít. Ha egy rendszerből értelmes, önálló, motivált, boldoguló emberek kerülnek ki, az jó. Ha a világban tengődő, szerencsétlen, tudatlan lúzerek, az rossz. Nem tudom, hány évig optimális iskolába járni. De azt tudom, hogy egy rossz rendszerben hosszú-hosszú éveket eltölteni nem lehet cél. Az állam itt szerintem két dolgot tehet: egyrészt deklarálja, hogy nincs nála a bölcsek köve, nem ért hozzá, nem tudja. Ha valaki jobban tudja, csinálja. A másik, ami ehhez szorosan kapcsolódik, hogy eláll az útból. Alapítson bölcsődét, óvodát, iskolát, aki akar, úgy, ahogy akar. Tanítsa a saját gyerekét, ha ahhoz érez kedvet. Az állami rendszernél szinte minden jobb.
Ezek a pontok nem véletlenül hiányoznak a politikai palettáról. Egy részükkel, például amit az állami oktatásról, vagy a települések helyzetéről írtam, lehet vitatkozni. Más részükkel, mint a nyugdíjrendszer pilótajáték jellege, vagy a leépült idősek várható tömege, aligha. Alapvető tévedésben lennék, amikor ezeket a pontokat látom olyan sorskérdéseknek, amiről a politikának szólnia kéne? Nem hiszem. Képviselhetők ezek párt szinten? Valószínűleg nem. Érdemes róluk beszélni? Szerintem igen. Ha másért nem, akkor azért, hogy a politikai pártok programját egy alapvető bullshit tesztnek alá lehessen vetni.
