73 évvel ezelőtt, 1944. május 16-án az auschwitzi "Cigánytábor" (Zigeunerlager) lakó fellázadtak. A táborba a német birodalom és a megszállt országok területéről 23 000 embert deportáltak, akik közül 44 tavaszán már csak 6000-en voltak életben. Ezt a 6000 embert akarták a tábor német vezetői a gázkamrákba küldeni. A terv kitudódott, így amikor másnap megérkeztek a teherautók, hogy elszállítsák a foglyokat, az SS őrök a barakkokban alkalmi fegyverekkel, késekkel, szerszámokkal, kövekkel felfegyverzett, nyugodtan várakozó emberekkel néztek szembe. Amikor az őrök bekiabáltak, hogy jöjjenek ki, visszakiabáltak, hogy ők ugyan nem jönnek, ha valamit akarnak, jöjjenek be azok.
A konfrontációt a foglyok nyerték: az SS őrök elbizonytalanodtak, nem vállalták az erőszakos kiürítést és dolgavégezetlenül távoztak. Az SS óvatosságához hozzájárulhatott az a tény, hogy a foglyok között a német hadsereg korábbi katonái is megtalálhatók voltak, akiket a birodalom dicsőségéért folytatott küzdelmükért deportálással, éheztetéssel, kínzással és – végső soron – halállal „jutalmaztak”.
Sajnos a történet ezzel még nem ért véget. A tábor lakói közül az eset után a munka(és harc)képes embereket Auschwitzból más táborokba szállították, a visszamaradt 2900 embert, zömmel gyerekeket és betegeket pedig augusztus elején a gázkamrákban meggyilkolták. A tábor parancsnokának (Rudolf Höss) visszaemlékezése szerint a foglyok ellenállása miatt ez sem ment könnyen, de ezúttal nem volt menekülés. A más táborokba szállított emberek közül volt, aki túlélte a háborút, és így a májusi ellenállás emléke sem veszett el teljesen.
Források:
