Kedves Világjobbító Barátom! Én értem, hogy te szíveden viseled a budapestiség, magyarság, európaiság, emberiség és az egész világegyetem sorsát. Azt is értem, hogy a politikába nem azért szándékozol bekapcsolódni, mert a Starbucksban unalmas a munka, keveset keresel és lenéznek a csajok. Vagy ha már a papád nagy ember volt, te sem lehetsz akárki. Azt is készséggel elhiszem, hogy belőled nem lesz egy kövér, cinikus gazember 30 év alatt, ha terveid sikerre vezetnek, és az ország egyik jövendő vezetőjét tisztelhetjük személyedben. Ez utóbbira egyébként kicsi az esélyed, pusztán statisztikai alapon, de nullának nem nevezhető. Így most olyan vagy, mint Schrödinger macskája: kvantum-szuperpozícióban ülsz és nem ülsz egyszerre a miniszterelnöki székben. Ha nem lesz belőled semmi, ami valószínű, akkor örök barátság és tekintsd levelem tárgytalannak. Abban az esetben viszont, ha pályád során olyan helyzetbe kerülsz, hogy az én életemre kihatással lévő gombokat nyomogathatsz bármilyen díszes teremben, akkor egy dolgot kérlek, jegyezz meg: nagyon nem szeretek adót fizetni.
Eleve a fizetni szó egy ilyen esetben komoly eufemizmus, mert valamilyen aktív, önkéntes cselekvést feltételez. Az igazság ezzel szemben az, hogy az adót beszedik, és nem megfizetik. Önkéntességről kábé olyan értelemben beszélhetünk, mint ahogy a rabok is tudják maguktól, merre kell állni a körletszemle során. Maguknak csinálnak bajt, ha okoskodnak. Némelyik mégis megteszi, például az adóhivatal Don Quijotéja, aki visszakérte a pénzét. Minden tiszteletem az övé. Hősökre szükségünk van, bár a legtöbb hős élete így vagy úgy rosszul végződik. De egy utcát már most elneveznék róla szívesen.
Szóval a lényeg, hogy nem szeretek adót fizetni, pontosabban rossz érzéseket kelt bennem, ha elveszik azt, ami minden normális megfontolás szerint az enyém. Mielőtt irigy kutyának, vagy antiszociális elmebetegnek gondolnál, közlöm, hogy nem vagyok az. Sőt, fantáziám is van, nagyon jó elköltési módokat tudok kitalálni saját magamtól, nem kell ebben segíteni. Van családom, vannak hobbijaim, vannak objektív létszükségleteim, és kevésbé objektív, de nekem szubjektív alapon fontos létszükségleteim. Sőt, jótékonykodni is szoktam, nem is keveset. De ez mind lényegtelen, és csak magyarázkodás. Az én pénzemhez akkor sem lenne közöd, ha Habony Árpáddal tubákolnék Ibizán, amennyiben becsületes munkával kerestem az akármennyit.
És mivel te törődsz az emberekkel, ahová a legtöbb definíció szerint én is beletartozom, légyszi törődj velem is annyira, hogy nem tolsz ki velem és nem szavazol meg semmilyen adóemelést. A nagyszerű terveiteket valósítsátok meg másként. Azt mondjátok, annyira korrupt a kormányzat, hogy na. Hát számoljátok fel a korrupciót és legyen ez a forrás a terveitekhez. Az nem járja, hogy adó emelkedik, korrupció marad, és ünneplitek magatokat, mint a magyar szociális rendszer megmentőit.
A semmilyen adóemelés alatt tényleg azt értem, hogy semmilyet. Úgy sem, hogy az egyik adó emelkedik, a másik meg csökken. Ennek a vége mindig az, hogy összességében nagyobbra kell tátani a számat a pénzszivattyú rossz végének a befogadásához. Szóval semmilyet. De tényleg. Ha mégis, szomorú leszek, és azt tudjuk az internetről, hogy ha egy cuki állampolgár kisállat szomorú, akkor a világ rossz hely.